Gere Istvan: Ujra itthon (Elet es irodalom 1994. majus 27.)
Dolgoztam olyan orszagban, ahol nem igazan vettek komolyan a kozlekedesi
szabalyokat, ahol feltunest keltett egy kulserelmi nyom nelkuli jargany (s
az ilyet sietve be is avattak egy szazas szog segitsegevel); ahol csak az
aszfaltbol felpuposodo "alvo rendorok" es a csotoresek lassitottak
eszszeru mertekre a kozlekedes sebesseget, es dolgoztam olyan orszagban
is, ahol nemzeti sport a kocsimosas, s egy elado auto erteket jelentos
szazalekkal csokkenti, ha abban dohanyoztak -, s mindezeken a helyeken
viszonylag jol elboldogultam, meg tudtam orizni gepkocsim epseget. Talan
idegenben jobban odafigyel az ember, hiszen neha reggeltol estig akkora
tavolsagokat jar be, amelyekre itthon csak harom napi hideg elelemmel
felszerelve indulna el.
Az autos onbizalma nem csak abbol epul, hogy onmaga jol vezet, hogy
mennyire eli bele magat a forgalom hangulataba, s kepes korrigalni masok
bakloveseit. Nos, a hazaerkezesunket koveto harmadik napon ez nekem nem
sikerult:igaz, hogy alltam, hogy zuhogott az eso, es hogy jobb oldalrol
jottek belem. Szerencsere a fiamat par perccel hamarabb kitettem az
uszodanal, igy nem kellett atelnie az utkozes okozta megrazkodtatast, -
viszont kotohartyagyulladast kapott a vizben.
A kis Fiatban, amely nekem csuszott es benyomta a bal oldali ajtomat,
megszeppent diaklany ult, s meg akkor is dermedten szorongatta a kormanyt,
amikor kinyitottam kocsija ajtajat. Alig tudtam vigasztalni. - Ugyan mar,
semmiseg az egesz, ne sirjon mar - nyugtatgattam. - Betetlap stb.,
elintezzuk egymas kozt, nem olyan veszes az ugy.
Semmifele irat nem volt nala - bar utolag ebben mar ketelkedem kisse -,
csak a szemelyije. (Orult vagy te? Azonnal rendort kellett volna hivni -
oktattak ki ismeroseim, s hiaba hablatyoltam aztan en fair play-rol,
termeszetesen nekik lett igazuk.) Par nap mulva megjelent lakasunkon a
kislany papaja. Kozolte velem, hogy ok nem fognak magasabb biztositasi
dijat fizetni csak azert, mert rossz helyen parkoltam. Nem nagyon jutottam
szohoz. A felesegem kesobb pipogyanak nevezett, de engem mindig varatlanul
er, ha valaki minden elozmeny nelkul letegez. Az agilis apuka
selyemmelegitot hordott ( az is lenyugoz, ha valakinek ennyi a
szabadideje) , es egesz szonoklata alatt zsebbol mogyorozta magat. Az
eloszobaban targyaltunk, mert nem volt hajlando beljebb jonni. Rovid
beszelgetesunk vegen megtudtam, hogy o nem szarozik. Azt nem tudtam
eldonteni, hogy tuladagolt mososzer vagy draga parizsi brillantin szaga
volt az, ami tavozasa utan megulte az eloszobat.
A biztosito kozolte velem, hogy egy sebteben firkalt papirra nem fizet, a
rendorseg meg azt, hogy apuka elobb jelentett fel engem, mint en ot. (Az
elso birosagi meghallgatasra nem jott el.)
Jo, most gondolhatjak azt is:o, mennyire sajnalom szegenyt; hazajon
kulfoldrol, itthon a regi szovjet moralt talalja, s ettol hullani kezdenek
a konnyei, alwayst hasznal zsebkendo helyett; istenem, de szornyu.
***
Hat lassuk. Eltekintve az afrikai orszagoktol, sehol nem eltunk jobban,
mint az atlag. Tartosabb cikkeket a "garage sale"-eken vettunk (a tulaj
hetvegen garazsabol arusitja a megunt vagy foloslegesse valt holmijait);
rendszeresen besoroltunk a szupermarketek leertekelesi akcioira, s
gondosan gyujtogettuk a reklamujsagok par szazalek kedvezmenyt biztosito
szelvenyeit. Ismeroseink minden levelben vagy telefonbeszelgetesben arra
biztattak, hogy lehetoleg maradjunk, amig tudunk. Vad szinekkel festettek
le a kriminalis hazai kozallapotokat es a mindent behalozo bosz
politizalast. Nem sokat takaritottunk meg, de a gyerek megtanulta a
nyelvet.
Egyetlen jo baratunk volt, aki arra osztokelt, hogy minel elobb terjunk
haza, mert itt a nagy valtozasok ideje jott el, amikor jelen kell lenni,
amibol nem szabad kimaradni, olyan paratlan lehetosegeket es izgalmakat
rejto alkalom, ami egy ember eletben csak egyszer fordul elo.
S valoban, az o elete gyokeresen megvaltozott. Tiz ev elotti, elso
hazassaga balul utott ki, s nemi aggodassal hallgattuk a rola szallongo
hireket, amelyekben az onsorsrontas legvalasztekosabb formai szerepeltek,
uj meg uj variaciokban. Segiteni a tavolbol nem tudtunk - talan akkor sem
igazan ment volna, ha itthon vagyunk-, s a tehetetlenseg erzese egy igazan
jo es onzetlen ember lelki nyomorusaga lattan nyomaszto es szanalmas.
Talan a rendszervaltast kisero kezdeti (lelki) felszabadultsag segitett
neki maganeletet uj vaganyra terelni, s egy hozzaillo asszonnyal uj
csaladot alapitani. Ezt orommel es csitulo lelkiismeret-furdalassal vettuk
tudomasul, s annal nagyobb volt a megdobbenesunk, amikor elso
talalkozasunk alkalmaval azt kellett latnunk, hogy baratunk ideges es
osszetort, humortalan es szetszort. Csak unszolasunkra mondta el, mi
tortent vele.
Egy hettel ezelott valamifele vizvezetekcso utan jart a varosban
(lerobbant, olcso tanyat vettek Pest kornyeken), s kozben egy megallot
kellett mennie a foldalattin. Felszallas utan elmerult a gondolataiban,
melyek a tanya tetozetenek javitasa es elettarsa gyermekenek tanulmanyi
eredmenyei korul forogtak, s csak a hirtelen fekezesnel kapta el az egyik
bor kapaszkodot. Eles fajdalmat erzett. Valaki egy injekcios tut szurt at
a fogantyun, s az melyen behatolt baratunk tenyerebe. Ejnye, de hulye vicc
- gondolta eloszor, de aztan -fokrok fokra- egesz testet birtokba vette a
jeges remulet.
Elso leletei negativak, de termeszetesen nem lehet nyugodt, hiszen epp a
legfortelmesebb betegsegek lappangasi idejei a leghosszabbak. Azt sem
tehette, hogy csaladjaban eltitkolja az esemenyt, hiszen azokat csapta
volna be, akiket a legjobban szeret. Innen kezdve aztan moralis es
gyakorlati kerdesek tomkelege merult fel, s egyikre sem konnyu megadni a
valaszt.
Engem annak az emberfelenek (kutya nem eri fel a fogantyut) a
gondolatvilaga izgat, aki azt a hetkoznapi, egyszer hasznalatos Luer-tut
atdofte a zsirosra barnult boron. Mire gondolt? Gondolt egyaltalan
valamire? Ha akkkor nem, utolag eszebe jut-e, hogy megggondolatlan (?)
tettevel egy szepen osszeallo csalad lelki bekejet zilalhatja szet; olyan
embereknek szerez almatlan ejszakakat, akik a legynek sem artottak soha?!
Nincsenek affele illuzioim, hogy ez a valaki egyszer csak jelentkezik,
mint az egyszeri szoborrongalo-bacsi kerem, nem gondoltam, hogy a Kossuth
kardja ilyen konnyen torik-, megse bannam, ha eljutna a kezebe ez az iras,
s egy telefonhivassal vagy levellel kivaltana a rettegest, amellyel ket
egymast szereto ember akaratlanul is azt lesi, hogy mikor jelennek meg a
masik homlokan a Kaposi-szarkoma jelei.
***
Ha valahonnan hazaterek, mindig az az elso dolgom - a borondok
kicsomagolasa varhat - , hogy korbejarjam a varost, minden a helyen van-e,
nem tuntek-e el a legbe a Romai-part gesztenyefai; mukodnek-e a Muzeum
korut antikvariumai vagy peep show valt beloluk, s hogy uzemel-e meg a
zsnagogaval szembeni kiskocsma, ahol az idok folyaman tobbszor is
szerelmet vallottam Fruzsinanak...de ujabban eszreveszem magamon, hogy
nincs kedvem lemenni a foldalattiba, es nem csak lerobbant allapota miatt,
inkabb gyaloglok egy megallot a Bajcsy sarkan levo konyvesbolttol az
Operaig, s lerovom a tiszteletdijat (tiz forint) annak a borviragos orru,
kicsit csapzott haju joasszonynak a kezebe, akinek "csak egy otosre lenne
szuksege", hogy hazatelefonaljon, mert a metroban elraboltak a ridikuljet.
Nagyon peches szegeny es nagyon piti.
***
folyt. kov.
Tunde
|
