(Elnezest az elozo folytatasban levo helyesirasi hibakert.)

Az elozo nap skizofren hangulata szerencsere jelentosen alabbhagyott.  A
kovetkezo par napban eleg jo tempoban elhagytam a Atlasz elso vonulatat, es
lassan kezdtem hozzaszokni a nagy feltuneshez, amit megjelenesemmel
keltettem.  Nevezetesen arrol a jelensegrol van szo, amikor az utcan minden
fej felem fordul, a jarokelok oldalbabokik a melletuk haladot, ujjal mutatva
kovetik mozgasomat es egymasnak magyaraznak; a gyerekek nagyon viccesnek
talalhattak, ok, ha eppen csoportba verodve talaltam rajuk az utcan - pl.
egy iskola mellett elmentemben -, hagos kiabalassal, nevetessel, tapssal es
baratsagos kialtasokkal ("Bon voyage!  Bonne courage!  Bonne chance!", vagy
csak egyszeruen "Ca va?") biztattak.  Mirefol en ajkamon egy martir szereny
mosolyaval, jobbomat nyeglen udvozlesre emelve kacsaztam tovabb.
Kifejezetten ellenseges magatartassal csak ritkan talalkoztam.  Ain
Oussera-ban beultem delben egy csehoba, hogy egyek valamit.  Szomoru,
lerobbant egy hely volt, jsllehet, ez volt az algeriai atlag.  Kosz vegtelen
mennyisegben, minden ragad; legyek szalldosnak buzgo rajokban.  Mikozben
valami levesfelet kanalazgatok, nem tudom nem eszrevenni a tobbi vendeg -
eleg szegenyes ruhazatu munkasember mind - kifejezetten ellenseges
pillantasait.  Kozben becsampazik egy macska - milyen aranyos, gondolom -,
lerak a labam ele egy meg elo egeret, jatszik vele egy darabig, aztan o is
megebedel.

Ahogy kiertem a varosbol, megint belerohantam egy katonai utlezarasba.  Ket
tagbaszakadt pofa foglalkozott velem, kifejezetten gentleman modjara.
Eloszor is csak orditani tudtak, ami meg nem lett volna baj, de legalabb
franciaul tettek volna.  Kiramoltattak az egesz csomagomat, mindent darabot
megfogdostak, megmustraltak, kozben kezigranatnak neztek a tabori
gyertyatartomat; egyebkent szinte minden kellett volna nekik, mutogattak,
hogy adjam oda.  En meg mutogattam es magyaraztam hogy nem, nekem az meg
kell.  "Money, mister!  Money!"  - ennyire futotta nekik az arabon kivul,
ahogy arra probaltak (meg mindig orditva) ravenni, hogy adjak nekik penzt.
Elegge ketsegbe voltam esve, de azert annyira megsem, hogy onszantambol
odanyujtsam nekik a penzemet; ha kell, tessek, vegyek el eroszakkal,
gondoltam.  Aztan eszrevettek az ovemre fuzott taskakat, ebben kezdtek el
kutatni, majd hirtelen elzavartak.  Csak masnap vettem eszre, hogy kiloptak a
zsebkesemet, azt, amelyik a hatso taskaban volt.  Kifejezetten olcson
megusztam ezt a kalandot.

Az ut meg mindig kivalo minosegu volt.  Hamar elertem az Atlasz masodik
vonulatan tuli siksagot, amely meg nem sivatag, hanem egyre sivatagosodo
sztyeppe nagyon gyer aljnovenyzettel.  Meglepoen jo tapasztalatokra tettem
szert az ottani kozlekedesi kulturaval kapcsolatban.  Annyira kulturaltan
elozgettek meg a teherautok, akkora ivben, hogy csak huledeztem.  Sokkal, de
sokkal kellemesebb volt, mint barhol Magyarorszagon.  Pedig ha valahol, akkor
Algeriaban nincsenek hozzaszokva a bicikliforgalomhoz.  Egyetlen egyszer
szoritott le egy teherauto elozes kozben az utrol, muszaj volt neki, mert
belement egy hulye elozesbe a kanyarban; en meg beleszaguldottam valami
utmenti hulladekba, es egy drot kiszurta a gumimat.

Ha pedig utkozben akar csak pihenni alltam is le az ut menten, akkor roviddel
utana altalaban lefekezett valaki, es megkerdezte:  "Est-ce que vous avez une
panne, monsieur?"  (Defektet kapott uram?)  Hozza kell tennem, hogy az ilyen
es ehhez hasonlo elozekenysegek a leggyakrabban valahogy ugy vegzodtek, hogy
"tu es mon amis!", es hogy ugyan adjam mar meg most azonnal a cimemet, aztan
majd levelezunk es meglatogatnak.  Ez egy ido mulva annyira idegesitove valt,
hogy kenytelen voltam virtualis cimeket megadni.

Nem durva altalanositas azt mondani, hogy az utak alaphangulatat az utpadkan
mindenutt nay mennyisegben talahato szemet jelentosen befolyasolja.
Hihetetlen mennyisegu gumiabroncs-cafat, ezer km-en keresztul alig van olyan
husz(!)  meter hogy ne lehetne valami ilyesmit talalni; de van minden egyeb
is, rozsdas kozervdobozok, ures uvegek, cigarettasdobozok.  Szomoru
emlekezteto a Budapest kornyeki hegyekre.

Egy Djelfa nevu varosba keso este erkeztem egy 155 km-es napi szakasz utan.
Lekapcsolt lampakkal lopakodtam a sotet utcakon a gyalogosok kozott
(autoforgalom semmi), igy legalabb nem keltettem feltunest; egyebkent epp
mindenki az esti imadsaghoz ment az imahazba, es pont ez tette azt az estet
szamomra elmennye.  Ilyenkor az egesz varos zeng a muezzinek eneketol -
termeszetesen kihangositva, hadd bomboljon:  "Aaaaaaaaallllaaaahhhhhh...
akbar!", ami nem jelent egyebet, mint "Az Isten a legnagyobb".  A ceremonia
hangulata valoban fantasztikus.  Kiveve reggel otkor, amikor ezer dB-lel
szinten felhangzik ez az allati uvoltes (minden nezopont kerdese), ugy, hogy
szinte belereped az ember dobhartyaja.  "ALUDNI AKAROK!!!"

Egy par varossal odebb talaltam egy diakszallot.  Ezekben az a jo, hogy annak
ellenere nem koszosabbak a hoteleknel, hogy azoknal termeszetesen lenyegesen
olcsobbak; tovabba igy esetleg ossze lehet akadni erdekes emberekkel.  Es
persze az a fo rossz, hogy a maganeletnek vege, es ertelemszeruen no a lopas
kockazata.  Volt itt ket helybeli ficko...  az egyik, a megjeleneseben
rutabb, valtig allitotta, hogy o rendor - engem pedig ez valtig nem erdekelt.
Megalltak igy ketten egyszer csak elottem, hosszan mustralgattak, izgatottan
magyaraztak egymasnak.  Aztan az egyik nekemszegezte a kerdest, nevezetesen,
hogy milyen vallasu is vagyok.  Mivel mar elore letisztaztam magamban, hogy a
konfliktusokat jobb kerulni, kijelentettem, hogy kereszteny.  Keresztenynek
lenni az arab orszagokban nem is olyan rossz, ugyanis a rangsor:  muzulman,
kereszteny, zsido, es legalul az ateistak.  Inkabb nem nyitnek ott senkivel
ejszakakba nyulo vitakat arrol, hogy miert is vagyok en sziklaszilard tamasza
az ateizmusnak, kulonosen az en franciatudasommal nem.  Nem tagitottak.
Mashogy kerdeztek:  "A mi profetank Mohamed.  A szent konyvunk pedig a Koran.
Neked pedig...?"  Most mit akarhatnak ezek?  "A Biblia!"  - jelentettem ki
felcsillano szemmel.  Tovabb pusmogtak.  "Nem veletlenul...  a Tora?"  Ertem
mar...  szegenykeim, ezek zsidonak neznek.  Atfutott a fejemen hogy sokkolom
oket, es kijelentem, hogy a Toraval mar felhagytam, mar csak a To"ket
bongeszgetem, de aztan inkabb gyavan megfutamodtam.  "Nem."

Magaban az egyre sivatagosabba es homokosabba valo tajban nem volt tul sok
elvezet.  Az ut nyilegyenesen vezet a siksagon at del fele, a nap egyre
erosebben tuz, es latnivalo nem sok van.  Ez van persze, ilyen a Szahara.
Tipikus kerekparos (ferfi-)gondjaim tamadtak utkozben, megpedig hogy a
monoton, azonos tempoju tekeres kozben allandoan egy ponton terheltem az
ulogumoimat, aminek kovetkezteben a csipomtol kb.  a combom elso harmadaig
folyamatosan es maradektalanul zsibbadtam; egek!, rettenetes egy erzes!
Azonban nagyon illik Algeriahoz:  az alatt a harminc nap alatt, amig ott
tartozkodtam, not csak tetotol talpig elfatyolozva lattam - magat Algirt
leszamitva -, es eggyel sem beszeltem.  Szomoru egy kep, nok nelkul.

Idokozben eltoltottem egy-ket satoros ejszakat a sivatagban, mindig az uttol
tavolabb, lehetoleg egy domb mogott, hogy ne erjenek kellemetlen
meglepetesek.  Erdekesseg kedveert emlitem, hogy tavolrol sem volt hideg
ejszaka, szemben azzal, amit vartam.  Reggelre mindig kellemes huvos volt, az
igaz.

Rovidesen elertem Ghardaia-t, ezt a valoban meghokkentoen szep oazisvarost.
Maga az ovaros egy dombra epult, es a hazak formajukkal es szinukkel igazan
lenyugozoek, a sikatorok egeszen valoszinutlenul multbeli hangulatot
arasztanak:  itt megallt az ido, meghozza egy szep pillanatban.  Nota bene,
itt nem arabok laknak.  A varos lakoi berberek, vallasukra nezve mozabitok
(az iszlam egy szektaja), akiket joparszaz evvel ezelott uztek el eredeti
otthonaikbol, az Atlasz hegysegbol.  Egy csoport idaig futott
(hetszazvalahany km.  Algirtol), es itt megalapitotta ezt a fenseges es
viragzo varost.  Minden oslakos bir a haza mellett egy palmaligettel is,
amely a nehany km-re levo "kertvaros"-ok (szo szerint) egyikeben van.
Megismerkedtem egy berberrel, aki nem csak a palmaligetebe vitt el
(datolyapalmak, banan, narancs, citrom, sargabarack, szolo, paradicsom),
hanem kulon bemaszott velem a kertek es a varos vizellatasa vegett tobb szaz
evvel ezelott a leheto legegyszerubb eszkozokkel epitett foldalatti
vizvezetekrendszerbe is.  Ez tenyleg elkepeszto volt.  Ehhez tudni kell, hogy
2-5 evente esik csak rendesen az eso, es akkor sem ott, hanem a hegyekben.  A
problemat ugy oldottak meg, hogy a varost egy "oued" (wed, qued, vadi, vagy
poriasan:  folyomeder) melle epitettek, amelyben azonban termeszetszeruleg
csak az emlitett idokozonkent folyik viz.  Akkor viszont tobb meteres
hullamban erkezik, per default mindent elsodorva, ami az utjaba kerul.
Sajatos latvany a homoksivatagban a hullamtoro gat:  pedig ott van ilyen.
Tobb kisebb mederre bontjak a folyamot, reszint rogton a foldalatti tarozokba
terelve, reszint pedig bevezetve egyenesen a kertvarosok utcaiba.  A hazak es
a keritesek kobol epultek, masszivak, erosek, birjak a vizet akkor is, ha az
tobb meter magasan all kozottuk.  Es surun vannak nyila'sok a hazak
sarkainal, ahol szep higgadtan lefolyik a viz a mar emlitett tarozokba, es
ott aztan el is pihenget a kovetkezo nehany evben.

A mozabitok roppant komolyan veszik a Koran tanitasait.  Ennek egyik feltuno
jele, hogy a nok annyira el vannak fatyolozva, hogy a szo legszorosabb
ertelmeben csak egyetlen szemuk latszik ki.  Erdekes latvany, ahogy feher
lepleikben sietosen haladnak a sikatorokban egyetlen villogo szemukkel, az
arcukat ekeppen szinte teljesen eltakaro kendojuket szajukkal (sic!)
osszefogvan.  Ha ferfivel talalkoznak, meg kulon a fal fele fordulnak, ill.
ha a kitereshez nincs annyi hely, amennyit szeretnenek, akkor azonnal sarkon
fordulva eliszkolnak ugyanabba az iranyba, amerrol erkeztek.

Negy napig maradtam, es ezalatt ket kellemetlen esemeny tortent velem.  A
diakszallon, ahol meghuztam magam, az indulasom elotti esten elloptak a
masodik es egyben utolso zsebkesemet, a mindentudo harmincvalahany reszes
svajci bicskamat, tovabba a bombabiztos rejtekhelyre eldugott legutolso
vastartalek 80 dollaromat (a tobbit szerencsere nem!), es meg egy ket
aprosagot, tobbek kozott a koromvago csipeszemet, orok koromragasra itelven
ezzel.  Az egesz annyira gusztustalan korulmenyek kozott tortent, annyira
kedves volt velem mindenki *addig*, es annyira furan viselkedtek *utana*,
hogy nagyon elkeseredtem.

A masik kellemetlen esemeny az volt, hogy kitort rajtam a verhas.
("Amoebenruhr", javitsatok ki, ha ez magyarul nem verhas!)  Nagyon sokaig
biztam benne, hogy csak gyomorrontasrol van szo, amit ki lehet koplalni.
Voltak is rovidebb (egy-ket napos) tunetmentes szakaszok, de a tunetek mindig
makacsul visszatertek, hamarosan mar nagyon magas lazrohamoktol (41-42 fok)
kiserve.  Innentol fogva negyvenket napig tartott a buli.  Ezt meg adjatok
hozza a homokban, csomaggal, napon valo biciklizeshez, igy mar majdnem teljes
a kep.

(folyt. kov.)