Kifejezetten borongos hagulatban erkeztem meg El Goleaba, ahol az elso es
utolso elfogadhato algeriai hotelszobaban megszalhattam; talan annyi
rontotta le a szinvonalat, hogy a szonyegen este egy vidam skorpiot
talaltam. Tovabbkerekeztem talan hatvan km-t, de mar fel sem merult bennem,
hogy ebben a legyengulessel jaro egeszsegi allapotban a teljes, 400 km-es
utat meg tudnam tenni biciklivel a kovetkezo varosig, In Salah-ig. Sikerult
stoppal athidalni ezt a szakaszt; nem kar erte: vegtelen lapaly, apro,
szurkes kaviccsal.
In Salah kulonos egy varoska. Az utcakat elboritja a futohomok, a kozeli
dunek feltartoztathatatlanul koltoznek be a varosba. Talan meg nehany
evtized, es a telepulest fel lehet majd adni. Tekintettel az atmeno
turistaforgalomra - amely viszont epp a tuareg-problema miatt szunetelt - In
Salahban talalhato egy kemping is: egy valyogkeritessel elkeritett sivatagi
telek, de legalabb viz van. Ott osszeakadtam a masik harom vendeggel,
Koen-nal (ejtsd: ku'n) es ket baszk piromanias orulttel. Koen, a flamand
nyelvzseni, hatizsakkal jarta be Algeriat, a baszkok, akiknek majd osszes
idegennyelv-tudasa egy francia 'merci!'-bol allt, ket megtermett enduroval
(terep-motorbicikli) dorogtek. A ket baszk tenyleg orult volt. Ott
uldogeltunk ejszaka bekesen a tabortuznel, es teat iszogattunk, ok meg
korulsettenkedtek kettonket a sotetben, eszrevetlenul egy szuk kort
locsoltak korenk a tankbol leszivott benzinnel, majd egy ovatlan pillanatban
meggyujtottak. "ETA! ETA!" - ordibaltak rohincselve, aztan egymast
dobaltak mindenfele meggyujtott szemettel.
Masnap reggel pokoli rosszul voltam, alig talaltam a pedalokat.
Korbevonszoltam magam a varoson, hogy valami ehetot talaljak, mig vegre
kinkeservvel raakadtam egy peksegre, ahol kituno baguette-et sutottek - mint
a volt francia gyarmatokon mindenutt. Hogy igy tovabbhaladni biciklivel nem
tudok, az a napnal - annal a rohadeknal - is vilagosabb volt. Persze ez a
gondolat meg otthon sem igazan fordult meg a fejemben. 658 km-t uttalan
utakon megprobalni megtenni a sivatagban, egyedul, biztos vizlelohely
nelkul, ez megszallottaknak valo vallalkozas. Olyanoknak, akik az utjukbol
sportteljesitmenyt akarnak csinalni, vagy bekerulni a Rekordok Konyvebe,
vagy csak mezeien el akarnak pusztulni. (Megjegyzem, ezt az utvonalat mar
tobben megtettek kerekparon. Hogy hanyan *probaltak* es nem ertek oda,
arrol nincsenek adataim.) Az volt a tervem, hogy - europai gondolkodassal -
kimegyek a varoson kivulre, es ott probalok stoppolni. Harom dologgal nem
szamoltam: hogy itt maskent szokas stoppolni, nevezetesen *csak*
benzinkutaknal vagy egyeb pihenohelyeken; hogy az erre a szakaszra indulo
teherautok vagy egeszen kora hajnalban, vagy estefele indulnak, de sohasem
delelott 10-11-kor; es hogy In Salah kornyeke egy pokolian forro pont a
Szaharaban. Uldogeltem ezen a tuzo napon a homokdunek kozott ket orat, es
hiaba vartam valami arra jaro jarmure. Visszatekertem a telepulesre, es
mire elertem a benzinkut (+ex-buszpalyaudvar) restijet, teljesen a padlon
voltam. Azt hiszem, begyujtottem a verhas melle meg egy jobbfajta hogutat
is, es minden megmarado energiamat arra oszpontositottam, hogy csak el ne
ajuljak, cak azt ne, csak el ne veszitsem az eszmeletemet, mert akkor bucsut
mondhatok a felszerelesemnek. Hervadoztam igy ket-harom orat, s kozben, ugy
remlik, a latasom is fekete-feherbe ment at, es hiaba maradtam
eszmeletemnel, az ules volt a maximum, amire meg erolkodve kepes voltam.
Tehat barki odajohetett volna, es kiszolgalhatta volna magat a csomagombol,
meg sem tudtam volna szolalni. Estere, amikorra valahogy magamhoz tertem,
valoban talaltam magamnak egy teherautosofort, aki hajlando volt -
termeszetesen nem ingyen, annyira azert nincs szo "stoppolasrol" - magaval
vinni Tam-ig.
A kovetkezo ketnapos uton az egyebkent kukoricalisztet szalito teherauto -
egy lepusztulofelben levo Daimler - haromszor mondta fel a szolgalatot.
Mindharom alkalommal sztoikusan keszultem a szomjhalalra. A sofor, egy
alacsony, bajuszos, jokedelyu arab, ilyenkor elorebillentette a
vezetofulket, es valtogatva hol egy komplikaltfogoval, hol pedig egy
meretesebb franciakulccsal utotte a hibasnak velt alkatreszt. "Meg tudja
javitani, fonok ur?" - kerdeztem aggodva. "Bien sur... insh'allah!"
("Termeszetesen... ha Isten is ugy akarja!"). Amikor ennek ellenere mindmg
beindult a szemlatomast onjavito teherauto (csokoltatom Daimler es Benz
urakat), a pasas leborult a foldre, majd szemet forgatva, karjait az egre
razva tobbszor igy kialtott: "Hamdullah!" ("Dicsoseg az Urnak!") Engem meg
a frasz tort ki. Tam kozelebe keso este erkeztunk. A sofor ragaszkodott
hozza, hogy a varoson kivul rakjon ki, mert allami jarmuvel leven tilosban
jart, amikor stoppost szallitott, es nem akart megbukni. En viszont, aki
fizettem az utert, es tudtam Tamanrasset nagyon rossz hirerol, ahhoz
ragaszkodtam, hogy legalabb a varos szeleig egyutt haladjunk, aztan mehet a
dolgara. Igy adodott, hogy nehany kosza jarokelo megutkozve megbamulhatta,
amint egy logo nyelvu, fujtato biciklista teker mint az orult a varos
iranyaba, es egy bohom nagy potkocsis kamion settenkedik kozvetlenul mogotte
a teritoi ejszakaban.
A tam-i kempingben ismet talalkoztam a Koen-nal, a belgaval. Egyutt
serenykedtunk, hogy valami szallitoeszkozt talaljunk a nigeri
tovabbutazashoz. "Uzletembereket" latogattunk meg Tamanrasset nigeri
gettojaban, ahol igazi jo fekete-afrikai korulmenyek uralkodnak.
Szemetdombokon bukdacsoltunk keresztul, valyogkunyhokba ultunk be
"targyalni", es ott tamadt eloszor az az erzesem, hogy mindez nem is egeszen
velem tortenik; hiszen ilyen nyomort, ennyi mocskot, a foldon es falakon
helyenkent elo premkent nyuzsgo legyeket en is csak filmen vagy konyvben
tudtam eddig elkepzelni. A "kulisszak" - nem azok! - nehany het elteltevel
annyira megszokotta valtak szamomra, hogy mar fel se tuntek. De itt meg
irracionalis volt a kunyhok kozott revetegen koszalo, felpuffedt hasu fekete
gyerekek es az asszonyokkal a huvos arnyekban egyutt szunyokalo kecskek
latvanya.
A nigeri konzulatus egyebkent megerositette azt a hirt, hogy turistajarmuvek
nem juthatnak at a hataron; azonban ezt annyival egeszitettek ki, hogy *nem*
turistajarmuveken utazo turistaknak legalabbis *lehet* eselyuk az atjutasra.
Kutatasaink eredmenyekent talaltunk egy algeriai teherautot, amely szaritott
datolyat volt hivatva szallitani Nigerbe, es emellett nehany utast is
magaval vitt. Hosszas alkudozas utan felszalltunk mindketten, es kezdetet
vette egy haromnapos kejutazas, a fedelzeten nehany Mali-belivel, egy
marokkoival, egy gabunival, egy belgaval es szereny szemelyemmel. Nem
mondom: jobb volt, mint tekerni... Szerencsere meg Tamanrassetben vettem
egy negymeteres cheche-t (e.: "ses"), egy gezszeru, nagyon vekony es nagyon
konnyu feher anyagot, ami a helybeliektol ellesett modon a fej es nyak kore
tekerve az egyetlen hathatos vedelmet nyujtja a teritoi nap es a szallongo
homok ellen. Harom napon keresztul a platon, az arnyek legcsekelyebb nyoma
nelkul, es a gyakori hatszel miatt altalaban kavargo homok- es diesel-
kipufogo-felhoben, ez egyedi elmeny volt.
A nigeri hatar, Assamakka harminc km-re fekszik az algeriai kilepesi
ponttol, s a ketto kozott senki foldje, csak homok. Maga a hatar egy
hat-het kunyhobol allo minifalu a leheto legnagyobb semmi kellos kozepen,
minden elkezelheto iranyban tobb szaz km-re a legkozelebbi valos lakott
telepulestol. A vilag legmocskosabb pontja. Ehhez kepest a tam-i getto
svajci gyogyszanatorium volt. Az a harminc katona, akiknel lepusztultabb,
rongyosabb es mocskosabb egyenruhasokat talan csak joval kesobb Zaire-ban
lattam, akiknel viszont ocsmanyabb modoru, fellengzosebb es aljasabb
alakokat a fold meg nem hordott a hatan, mind szemlatomast ugyanahhoz a
nigeri torzshoz tartozott. Ezt onnan gondolom, hogy mindnek ugyanolyan
torzsi vagasok diszitettek az arcat: mindket szajsarokbol kiindulva a
teljes arcot legyezoszeruen beborito 20-30 vagas, az elso felkorivben a
szemoldok iranyaban, az utolsok egyike le az all fele iranyulva. (Engem ez
a mintazat tavolrol a macska bajuszara emlekeztetett.) A katonak hatan,
vallan, a mar ismert legy-bunda.
Ha eddig nem ismertem volna, hat itt hamar megismerkedhettem a "cadeau" (e.:
"kado'", "ajandek") szo jelentesevel. Cadeau nelkul nem mozdul semmi.
Egyebkent cadeau-val sem. Hozzateszem, engem majdnem atengedtek mar, de
Koen olyan eredmenyesen targyalt veluk, hogy vegul is mindketten maradtunk a
hataron, a teherautot tovabbzavartak, az utleveleinket pedig elvettek. Ket
napon keresztul satoroztunk a falu mellett, es probaltuk jobb belatasra
birni az osszes fonokot. Valamit valahol rosszul csinaltunk, talan
megsertodhettek egy vesztegetesi kiserletnel, mert a harmadik nap reggelen
megallt satraink mellett egy nyitott dzsip vagy ot fegyveres katonaval, s
vezetojuk tomoren kozolte velunk, hogy azonnal szalljunk fel,
visszatoloncolnak bennunket Algeriaba. Elegge be lehettek gazolva a katonak
a dzsipen, mert ezen a vegigszaguldott harminc km-en folyamatosan tuzkesz
helyzetben tartottak a csuzliaikat, de lehet, hogy csak tobbet tudtak mint
mi. A baj nem jar egyedul: ahogy visszaerkeztunk a tulso oldalra, megint
az ajulas kornyekezett, ugyhogy alig tudtam bevonszolni magam a hataratkelo
epuletebe, ahol is osszecsuklottam es elkezdtem hallucinalni. Szerencsere
Koen kitoltotte az en lapomat is es megmutatta helyettem az utlevelemet. A
borostas, orokos bagoragastol rothadozo fogu, papucsban csoszogo, tetulassu
vamtisztviselo ovatosan erdeklodott, hogy nem volnanak-e pornoujsagjaink
szamara. Ezen rohogni kene, ha nem volna ilyen szomoru. Aztan kizavartak
bennunket az epuletbol, ki a napra, hogy menjunk dolgunkra. Marmint a
sivatag kellos de kozepen, csuhajja. A gondviseles odakuldott egy
teherautot, amely ment visszafele Tamanrassetbe; eleg rossz pozicionk volt
az alkuhoz, es ennek megfeleloen alakult az ar is. Viszont a teherauto
platojat csak egy kecskevel es nehany doboz festekkel kellett megosztanunk,
a vezetofulkeben kucorgott meg vagy harom arab meg a vezeto, es igy
szaguldottunk mint a vadallat. En magas lazzal es meg mindig hangokat es
kepeket hallucinalva, Koen egykedvuen, a tul rovid madzagra kotott kecske
ketsegbeesetten sikongatva, de mindharman (plusz a bicikli) harminc-negyven
centis (!) amplitudoval pattogva a platon. Ejszakara szerencsere
megalltunk "pihenni". Masnap haladtunk meg egy keveset, aztan leallt a
motor. Valamit piszmogtak az uzemanyagvezetekkel, de mivel se az aku nem
mukodott, se uzemi nyomas nem volt, lehetetlen volt beinditani. Senki sem
izgatta magat, minek is. Majd segit Allah. Ugyhogy vartunk, es fekudtunk a
teherauto alatt. A viz egyebkent fogyoban volt, es az elelmiszert is csak
azok a kekszek kepviseltek, amelyeket mi ketten cipeltunk magunkkal mar Tam
ota: ez utobbira most rakapott a tarsasag. Aztan estefele megjott egy
teherauto az ellenkezo iranybol, de a rajta ulok szinten nem tudtak
megjavitani a mienket, ugyhogy maradt a tovabbi kenyszerpiheno. (Allah
halogat.) Keso este elokapartam a biciklimet, beolajoztam a lancot, es
felraktam ra minden csomagot. Meg napkelte elott bevettem egy
lazcsillapitot es nehany Imodiumot a verhas tuneti kezelesere, egy
allatbarati gesztussal kibogoztam a kecske nyakan a madzagot, amire a
lelketlen dog habozas nelkul a matracomhoz ugetett es azt vegigvizelte, majd
kozoltem a vezetovel, hogy akkor en most elpalyazok. A rohadek mindennek
ellenere elvette tolem a teljes viteldijat. Sebaj, ettol a ponttol kezdve
legalabbis mar nem lehetett eltevedni, utburkolat ugyan nem volt, de az utat
ki lehetett venni, es hetven km mulva valoban vissza is erkeztem
Tamanrassetbe. A megfelelo adrenalinellatasrol meg az gondoskodott, hogy az
ut felenel utolert ket teherauto, amelyek kozul a masodik termeszetesen az
*enyem* volt, de persze nem allt meg, hogy folvegyen.
Tam-ban nekikeszultunk az uj nekifutasnak. Valaki azt allitotta, hogy a
mali-nigeri hatart at lehet lepni; tehat szerezzunk egy fuvart Mali fele
Gao-ba, es minden menni fog. Csak ra kell nezni a terkepre hogy
nyilvanvalova valjon: a Tam-Gao (1100km) utvonalhoz kepest a Tam-Agadez
(Niger, 840km) utvonal egy szuperluxus-highway-en vezet keresztul.
Szerencsere osszeakadtunk Guy-jal, a frankofon svajcival, aki alig ket
honapja ment ezen az utvonalon ugyanigy, s o elmeselte, hogy kishijan
mindnyajan odavesztek a teherauto tobbszori meghibasodasa es a teljes
inkompetencia miatt.
A kovetkezo ket napban remalomszeru kuzdelem indult meg egy repulojegy
megszerzeseert. Ugyan mint lathato, nem alltak tul fenyesen a dolgaim,
megis eszemben sem volt foladni az utazast, ezert elhataroztam, hogy
elrepulok Niamey-ba, Niger fovarosaba. Ez nincs is olyan messze Tam-tol,
kb. 1100 km legvonalban. Csakhogy nincs kozvetlen jarat, el kell eloszor
repulni vissza Algirba (fel eszaknak), es onnan Niamey-ba (le megint delre),
ami 1600+2700=4300km legiut. Megjegyzendo, hogy mindez csak azert a csacska
kb. 250km-ert, amennyi le van zarva Niger eszaki reszen. Megszereztem a
jegyeket, es meg sikerult is felkunyeralnom magamat egy korabbi jaratra. A
tam-i repter kifejezetten bunko es rosszindulatu rendorei, akik *minden*
utas csomagjat felforgattak es kiborogattak, meghokkenten neztek, ahogy
udvozult mosollyal betoltam kozejuk egyre megviseltebben kinezo
kerekparomat, minddel azonnal lekezeltem, "Ca va, monsieurs? Et la famille?
Et la sante? Et les enfants?" - "Ez orult!" - gondolhattak, es anelkul
atengedtek, hogy akar a papirjaimat megneztek volna. A Boeing 737-esen az
egyik oldalamon egy indigokek burnuszos tuareg ult terdei kozt egy fiatal
kecskegidaval, a masik oldalon egy hasonlokepp nomadkinezetu vekonyka srac
egy termetes kakassal az oleben. De az ilyesmin itt nem szokas meglepodni.
Algirba mar sotetben erkeztunk. Az eso zuhogott, es nagyon hideg volt -
legalabbis en nagyon faztam a szaharai hoseg utan. Aludni viszont kell
valahol, tehat "minden mindegy" alapon felultem az egyebkent sertetlenul
megerkezett biciklimre, es bekerekeztem a husz km-re levo varosba.
Kellemetlen meglepetes: ugyan meg csak este 10 volt, az utcakon sehol egy
lelek - talan mert zuhog az eso? -, legalabbis sehol egy *civil*, csak
katonak, geppisztolyokkal es geppuskakkal, dzsipekkel es pancelozott
jarganyokkal, fegyveresek majd minden utcasarkon. Csodak csodajara mindenki
beken hagyott. Igazan kellemetlen az volt, amikor kiderult, hogy egyetlen
szalloba se engednek be, se kicsibe, se nagyba. Az ajtok mindenutt bezarva,
es ahol latni is lehetett valakit a recepcion, az is integetett, hogy
"tunes!". Igy hat odakerekeztem egy rendorhoz, es megkerdeztem, szerinte
mit tegyek. Tanacstalan volt. Erre betertem egy rendororszobara, es
megprobaltam ravenni az ott posztolo, meglepett ort, hogy hadd aludjak
esetleg ott. Ebbe nem akart belemenni, de eljott velem a legkozelebbi
hotelig ("Royal", ha jol emlekszem), es nem tudom mit mondhatott a
recepciosnak, de az annyira szivelyes lett velem, hogy az elmondhatatlan.
Azert talan megis jobb lett volna az orszoba. A "Royal" szobaja egy kb.
3x3m-es ablaktalan(!) cella volt, WC (ha Algeriaban ilyesmirol egyaltalan
beszelhetunk) es mosdo nelkul, mocskos falak, a sarokban sitt, a
repedesekben gyanus mozgolodasok, rozoga vasagy es legalabb haromezerszer
mosas nelkul hasznalt agynemu egy olyan pokroccal, hogy megerinteni sem
mertem. Ehhez kepest Rejto Jeno tiszta idilleket irt le. Leteritettem a
satoralatetemet a foldre, arra a sajat matracomat, es termeszetesen
halozsakban aludtam, bar a gyomrom kavargott attol a fortelmes urulekbuztol,
ami a folyosorol aramlott be az ajto alatt. En nem tudom... van ezeknek az
araboknak orruk egyaltalan? (Viszont legalabb az eso nem esett be.)
Masnap atfaztam-ataztam egy teljes napot, dideregve toporogtam a repter
varoterme elott, ahova az Air France elleni merenylet ota senkit be nem
engednek, csak negyedoraval az indulas elott. Valahogy eljott ez a pillanat
is, s en dzsigolokent betancoltam a biztonsagiak koze, ahol a Tam-ban mar
begyakorolt modszert teljes sikerrel ujra bevetettem. Akar egy atombombat
is folvihettem volna a fedelzetre. A gepre utolsokent szalltam fol, igy
abban az oromben lehetett meg reszem, hogy megfigyelhettem, amint a
rakodomunkasok a nyers ero taktikajat alkalmazva igyekeznek rugasokkal es
utlegekkel atpasszirozni kerekparomat a 737-es nemikepp szuk rakodonyilasan.
Siman tuluvoltottem a mar jaro hajtomuveket, es kezzel labbal mutogattam,
hogy forditsak. *Ugy* befert.
En pedig vegre-valahara elhagytam Algeriat, es utban voltam Niger fele.
(folyt. kov.: "Niger es Nigeria: a Sahel-zona Coca Cola-val")
|
