Kedves Zsolt, Kedves Fórumtársak!
Egyik kolleganőm anyósa súlyos daganatos betegségből gyógyult ki, teljesen fehé
rjementes étkezéssel.Ha a fehérje táplálja a daganatos sejteket, és ezek nem j
utnak táplálékhoz, mert nincs fehérje, elpusztulnak, mert érzékenyebbek az egés
zséges sejteknél. Az egészséges sejtek viszont kibírják. Nem tudok sajnos erről
többet, de az biztos, hogy könyv is jelent meg erről, és az is biztos, hogy fe
hérjementes étkezésről van szó.
Kedves Gál István!
Nagyon tetszett az írásod, választ adtál a bennem felmerült kérdésekre, köszönö
m!
Üdvözlettel: Judit
|
Kedves Mindenki!
Mélyen megrendített a fiatal daganatos leány története. Érdeklődve
olvasom a hozzászólásokat, de lelkem egyre többet van ezzel a
leánnyal (sajnos a nevét nem jegyeztem meg, de azt hiszem ez
mellékes). Hiszek a sorsban, a végzetben de képtelen vagyok elfogadni
azt, hogy egy fiatal 26 éves ember egyszerűen csak úgy elmenjen.
Nagyon sajnálom őt, nem csak a betegsége miatt, hanem azért is, mert
nincs semmi olyan az életében, ami reményt, erőt adna neki a harchoz.
Örömmel tölt el, hogy - Ti is - ismeretlenül szeretetet és erőt küldve
segíteni szeretnétek neki.
Saját életemben én is gyakran találkoztam a reménytelenséggel, a
teljes megadással, de szerencsére valami mindig történt, és a
legnehezebb helyzetekben is ki tudtam lábalni a problémákból. Sajnos
ennek a leánynak hiányzik az a "valami".
Azt kérném Tőletek, hogy a szereteten és erőn kívül próbáljatok úgy
programozni, hogy a leány ismerkedjen meg valakivel, aki ki tudná őt
zökkenteni ebből a helyzetből. Biztosan magányos, vagy legalább is
senki sem szereti annyira, vagy Ő nem érzi eléggé erősnek azt a
kötést, hogy képes legyen harcolni betegségével.
A szeretet sokat segít, de nem elég csak szeretetet kapni, a szeretet
forrására kell rátalálni.
Talán egy kezelő orvos, egy ápoló vagy egy másik beteg be tudná
indítani nála ezt a folyamatot. Olyan embert kellene útjába terelni, aki
képes lenne visszaadni a reményt, aki - tudat alatt - arra ösztönözné,
hogy ne hagyja el magát.
Tudom, hogy vannak barátai akik szeretik őt, de saját tapasztalatom
szerint ez kevés. Néha ismeretlen emberektől kapunk olyan
reménysugárt, amely csodákra képes.
Engem pár évvel ezelőtt műtöttek a Kék Golyóban. Egyedül éltem -
természetesen nekem is voltak barátaim, de ők a saját életüket élték.
Nagyon féltem, teljesen magam alatt voltam, egyedül vártam, hogy rám
kerüljön a sor. Helyi érzéstelenítéssel műtöttek, csak az egyik szemem
volt szabadon. Teljesen lefedve - mint egy boncoló asztalon - feküdtem
és cseppet sem éreztem optimistának magam. A műtét elkezdődött,
csak az orvosok "messziről jövő" hangját hallottam. Egyszer csak
megmozdult a testem befedő vastag műanyag lepel, és valaki
megfogta kezem. Emlékszem puha, meleg keze volt. Még a szívverését
is éreztem. Pillanatok alatt "kihűlőben lévő" testem és lelkem
felmelegedett, lelkem isteni boldogság töltötte el. "Nem vagyok
egyedül" - gondotam. Valaki - akit nem is ismerek - törődik velem!
Pár perc sem telt el, és éreztem, hogy erőm, fényem az egész műtőt
betölti. Boldog voltam, pillanatok alatt visszanyertem életkedvem!
Láttam a testemből kiomló csodálatosan tiszta, fehér fényt, amint
elárasztja a körülöttem levőket és az egész helyiséget.
Nem tudom, hogy a többiek mit észleltek, de annyi bizonyos, hogy a
műtét végeztével, miután kiszabadultam a leplek alól, az orvosok és
műtősök csak néztek és néztek. Senki sem mondott egy szót sem, csak
sokatmondóan néztek.
Ma sem tudom kié volt az a kéz, de egy életre nyomot hagyott bennem.
Boldogan, felszabadultan hagytam el a kórházt és cseppet sem
törődtem azzal, hogy mi lesz a szövettan eredménye. Egyszerűen
boldog voltam, hegyeket tudtam volna elmozdítani a helyükről. A levert
és reménytelen ember helyett egy újjászületett ember lettem.
Azt hiszem ennek a szegény leánynak is ilyen élmény kellene. Valami
nagyon erős, amely eltereli őt a halálba vezető útról.
Én még nem vagyok agykontrollos. Csak a magam módján tudok
gondolni Rá. De Ti képesek vagytok rá, próbáljatok ilyen élményt
programozni Rá. Bízom benne, hogy tudtok segíteni rajta!
Milyen jó lenne néhány év múlva újra hallani róla, mint boldog kismama,
aki a másoktól kapott segítség révén normális életet él! Ezt kívánom
neki! Nagyon reménykedem gyógyulásában!
Szeretettel:
Márti
(Elnézést a kicsit hosszúra sikeredett üzenetemért!)
|
