Kedves Zoli!
#4292
> István, mondd csak hány ember halt már meg ágyban fekve? Talán nem
> az a világ legveszedelmesebb helye? Mégis minden nap kockáztatjuk
> benne az életünket...:-)
> Nem félt, vállalta a kockázatot, a lemondást, ezt vállalta a
> családja is.
- Nagyon humorosra vetted a figurát. Én is mosolygok rajta, mint te.
:-) Azt pedig, hogy a családja mit vállalt, nem tudhatod, mert azt az
Istenen kívül senki sem tudja. Egy a biztos, hogy ez a gondolatsorod
nem lesz magyarázat a 2 és 4 éves gyermekének, akiket itt hagyott
árván és az özvegy feleségének sem. Vagyis honnan tudod hogy a két
pici gyermek, a feleség ezt vállalta? Biztos vagy benne?
Összekevered a szezont a fazonnal. A #4291 levelemben nem azt
fejtegetem, hogy melyik helyszín a veszélyesebb a halálhoz - az ágy
vagy a Himalája - hanem arról írtam, hogy az extrém sportolók
adrenalin függésének milyen következményei lehetnek. Márpedig õ
elismerte, hogy adrenalin függõ. Vagyis keresi a stressz helyzeteket.
> "Tartós stressz hatására szinte minden szerv komoly károsodást
szenved, mely károsodások egy ideig visszafordíthatóak, azonban egy
idõ után az egyén halálához vezetnek. Ezek a szervek, szervrendszerek
az alábbiak: szív és érrendszer, immunrendszer, mellékvese és vesék, a
tápcsatorna valamint a bõr és bõrfüggelékek."
- Ezt nem én mondtam, hanem Sellye János a huszadik század egyik
legnagyobb hatású orvos-kutatója.
>
> Az üzenet: sose tudjuk, mit hoz a holnap. Nem a félelmeinkben
> kellene élni.
- Sajnos õ a félelmeinek, a félelmeiben élt. A halálfélelem "tombolt"
benne, mint ahogy minden "adrenalin függõben". Az adrenalin függõk a
halált keresik, a halált övezõ félelem tartja õket szinten egy
darabig, aztán egyszer csak bejön a vonzás törvénye. Mégpedig: "Amire
rezonálsz, azt vonzod!" A félelem, bevonzza a félelem tárgyát!!!!
> Nem tudom, az álma csak ego-törekvés volt-e, de gondolom, hogy az
> utolsó lélegzetvétellel levonta belõle õ is a tanulságot...
- A kábítószer, az adrenalin függés mindig az ego törekvése és nem a
szellemi oldaláé. A szellemi oldal törekvése a Szeretetben fejlõdés.
Nem valószínû, hogy bármilyen tanulságot levont belõle. Sõt. Nem
szeretnék a helyében lenni és újból és újból átélni nagyon hosszú
ideig a saját halálát.
Tudod egyre "büszke" vagyok. Hogy nem sok ember tud annyit a halálról,
mint én és nem sok embernek van tudatos halálmegtapasztalása. Nekem
volt. Vagyis tudom, milyen az õ halál utáni élete, mint a "Tibeti
halottas könyv" címû filmben a bölcs láma, akit mindig elhívnak a
haldoklóhoz és aki átsegíti õket a Bardo-n. Neki sem ártana a
segítség, mert hosszú idõre belesüllyedt a Bardo "poklába".
> Szerintem semmivel nem élt volna teljesebb életet, ha egy
> multinacionális vállalat valamely arctalan irodájában töltötte volna
> hátralévõ napjait a balesetek után, és az unalom ölte volna meg...
- Hozzá állás kérdése. Én a nem multi, de nacionális MÁV-tól mentem
nyugdíjba. Nem ölt meg az unalom. Szerettem az embereket, õk is
szerettek engem. Csodálatos, izgalmas éveket töltöttem ott, még ha
iszonyú sokat is kellett dolgozni. Vagyis azt gondolom, hogy mindenkit
ott öl meg az unalom, ahol azt õ kívánja, választja.
És még egy gondolat:
Tudod én olyan biztosítást kötöttem, hogy ha meghalok, a családom kap
pár milliót, hogy ne legyen nekik gond az elindulás, a folytatás
nélkülem.
Õ olyan biztosítást kötött egy rahedli pénzért, ami 6000 méter felett
nem érvényes és a család nem kap semmit. Holott tudván tudta, hogy a
csúcs, amit meg akar mászni, 8000 méternél magasabb. ?????????????
Hoppá. Így aztán a család egy árva kanyit sem kapott. A felesége a
napilapokban elmondja, hogy most munkát kell szereznie, mert másképp
nem élnek meg a két gyermekkel. Nem véleményezem ezt a választást.
Persze lehet, erre te ismét azt mondod, hogy ez volt a sorsuk, ezt a
sorsot választották!!!!! Biztos vagy benne? Tényleg ez volt az álma???
Nem biztos, hogy jó ez a gondolatmenet.
Szeretettel, István. (Bp.)
|
Kedves AK-osok!
Ezt írta Andrassew Iván a blogjában:
szerda, július 10, 2013
Újabb újraterv, ölelésterápia
<http://hix.hu/tvrFY-andrassew.blogspot.hu
Technikai okokból mégis inkább holnap lesz a mûtét. Minden rendben van,
jól vagyok.
Annyira hiányzott belõlem a félelem, hogy simán elaludtam mûtétre
várakozás alatt. És az alvás nagyon jót tesz, úgy tûnik. Mivel végre
tudok aludni, délutánra is egy nagy kómás alvást tervezek, esetleg
muzsikaszóval, ha lelek valami jót a rádióban.
Amúgy - mivel a nikotin nevû drogról is jövök lefele tíz napja, egyelõre
teljes sikerrel -, ebben is találtam egy kis újítási lehetõséget. Ha
csak két percre is, de bealszom, ha cigizni mennék. Ezt kórházban nagyon
jól lehet alkalmazni. Ha kijövök, kipróbálom az öleléses technikámat is.
Itt nem merem bevetni, hogy rágyújtás helyett megölelek valakit, de
odakint, családban, barátok között talán mûködik. Illetve biztosan. (Ha
ehhez hozzáadódik, hogy nem akarjuk a nemzeti trafikosokat gazdagítani,
az is erõs leszoktató motiváció lehet. Cigizés helyett. Menjünk be a
nemzeti drogbutikba, és öleljük keblünkre a tulajdonost. Ha ezt naponta
száz ember megteszi, visszaadja a koncessziót.)
Szóval minden rendben, tök jól vagyok, pláne, hogy fölfedeztem egy jó
karosszéket itt a kórházi kertben.
Még olvasok egy kicsi Rejtõt, Piszkos Fredet. Valahogy mást most nem
tudok. Aztán tanulok egy kis verset, mert kíváncsi vagyok a memóriámra.
Aztán ebéd, ami egy kórházban a rend keretének része.
Ez a terv mára, aztán meglátjuk.
---
Mindenkinek további szép napot, Éva
|
