Klikkesedés 2

Kb. 10 éves korig a gyerekeket leginkább a megfelelni vágyás, akarás
jellemzi. Igyekszik a  szülõ, a környezet elvárásainak megfelelni.
Ebben az életkorban a gyermek azon igyekszik, hogy bebizonyítsa a
világnak, hogy milyen ügyes, okos, sikeres, hogy képes teljesíteni.

Ha ebben az idõszakban sok bátorítást, megerõsítést kap a gyerek,
akkor szárnyakat kap.Erõs önbizalma alakul ki, ami megalapozza késõbbi
sikereit.

Aztán jön a kamaszkor. Robbanásszerû biológiai változások, a csöves
csontok, a belsõ szervek hirtelen növekedésnek indulnak. Beindul,
átalakul a hormonmûködés, és a központi idegrendszer szinte felrobban.

A kutatók valamikor 1983-ban írta le elõször, hogy serdülõkorban
"programozott agyi sejthalál" zajlik. Az ivarérés hormonváltozásai
során a kamasz agyában az eddig "bejáratódott" idegi kapcsolatok
(szinaptikus kapcsolatok) felszakadoznak.

A bejáratot, megszokott viselkedésformák, szokásos reakciók hirtelen
bizonytalanná válnak, sõt, egy részük örökre eltûnik.
Az addig megfelelni vágyó, közlékeny gyerekbõl lázadó, zárkózott,
kemény kritikus lesz. A régi "rend" elvész, és az új - a nõi, férfi
ivarérésnek megfelelõ agyi mûködési sémák - még nem alakultak ki.

Ezért olyan borzasztó nehéz az énépítés folyamatában a az
önazonossághoz eljutni. Hisz ehhez elõször szét kell robbantani az
eddig olyan biztonságos gyermeki ént!

Ez az az idõszak, amikor nagyon sok szülõ-gyerek kapcsolat -akár egy
egész életre is! -megromlik.

Muszáj "golyóállóaknak" lennünk, nekünk  szülõknek, el kell fogadjuk
el, hogy csak erõs végletek en keresztül képes megtalálni a gyerek
önmagát.

Ilyenkor a gyerek önbizalma a két végpont közt ingadozik: hol úgy
érzi, hogy õ zseni, és minden, mindenki csodálatos, hol pedig mindenre
alkalmatlannak érzi magát, szerencsétlennek, akit senki nem szeret,
nem szereti magát -és aki maga sem szeret senkit.

Két fõ kérdés foglalkoztatja: ki vagyok én, és milyen vagyok.
Vitatkozik, igyekszik mindenkibõl "kiszedni" a véleményét. Ugyanakkor
kételkedik mindenben, amit mások mondanak, mert a maga erejébõl akarja
kiküzdeni az igazságot. És ez így van jól, mert minden új dolog valami
régivel kapcsolatos kételybõl születik.

A kamasz világa tehát magába zárt, külön világ. Tele
bizonytalansággal, komplexusokkal, és váltakozó önbizalommal.

Minden kamasz keresi azt a lehetõséget, ahol õt különlegesnek,
rendkívülinek látják. Folyik az ideálképzés, ami a barátságokban is
jelen van. Keres tehát egy olyan közösséget, amely megadja ennek a
rendkívüliségnek a bizonyítékát.

Így alakulnak ki azok a bizonyos klikkek, ahová csak a kiválasztott
kevesek tartozhatnak, és ahonnan másokat kirekesztenek. Sõt! Amelyek
"másokat", a többieket elutasítanak, támadnak, lenéznek. Ezeket a
-felnõtt nézõpontból kellemetlen -kamaszkori klikkeket szétrobbantani
-mint látjátok- teljesen felesleges lélektani tévedés.

Ezek teljesen természetes közösségi formái a végletes lelkiállapotok
közt vergõdõ kamaszoknak.

Hogyan védhetjük meg a kamaszt? Sajnos, nem tudjuk mindentõl
megvédeni, mert szüksége van tapasztalatokra. Csak így válhat
önmagává..

Azonban nagyon fontos, hogy legyenek bizonyos kötöttségek. Kellenek
szabályok, melyeket be kell velük tartatni. Pl. a megbeszéltek
szerinti idõpontban hazaérni, a feladatait elvégezni.
Mert ha nem, akkor annak következménye lesz: pl. legközelebb nem
mehetsz el a buliba.

Meg kell adni a kellõ szabadságot, bizonyos keretek között. De a
szabályokat a gyerekkel beszéljük meg! S ha ez meg van, akkor mondjuk
ki: megbízom benned, mert TUDOM, hogy betartod az ígéreted. Még akkor
is mondjuk ezt, ha esetleg az aggodalom erõs bennünk, hogy vajon úgy
lesz-e! Nagyon erõs a visszatartó hatása a szabályszegéstõl!

Így a megbeszélt keretek közt, a gyerek, még ha lázadozik is ellene,
biztonságban érzi magát.
Kedves István!
Mint látod, ha megfelelõ a családi háttér, nincs értelme, sõt,
szülõ-gyerek kapcsolat romboló lehet beleszólni, belefolyni a klikkek
sorsába.

Egyébként egy nagy számú családot bevonó vizsgálat eredménye szerint,
az erõsen beszabályozott családokból ugyanannyi deviáns,
antiszociális, neurotikus gyerek kerül ki, mint e teljesen szabadon
hagyó családokból.

Az egészségesek a kettõ közötti módon nevelõ családokból -lásd
fentebb- kerülnek ki. Azokból, ahol minden helyzetet külön kezelnek,
minden helyzetrõl külön döntenek. Ahol nem rutinból mennek a dolgok,
hanem folyamatos - ahogy Ranschburg Jenõ mondja-  "alku" folyik a
szülõ és gyerek közt adott helyzetre vetítve.

Margó -"lélekkertész" :))

Kedves Lista!

"Ha én beszélgetek valakivel, aki nem tudja, mi a legmélyebb vágya, azt
szoktam kérni tõle: próbáljon felidézni magában egy olyan élethelyzetet
-ami még azért az elviselhetõség és az elmondhatóság határán belül van 
-,
amikor valami nagyon rossz történt vele. Ilyenkor nem a traumáiról kérdezem,
azok túl mélyen vannak, azokat nem bántjuk. Csak olyan helyzetekrõl,
amelyekben rosszul érezte magát. Amikor pedig már ott van ennek a rossz
érzésnek a mélyén, ahol például azt gondolja magáról, hogy nem szerethetõ,
hogy egyedül van, hogy senki sem segít neki, akkor kell megkérdezni tõle,
hogy most mire vágysz? MOST mire vágysz? És ezt meg fogja tudni mondani!
Egyszer csak a mély fájdalmából elõtör a legmélyebb vágya. Ez a gyakorlat
pillanatnyi fájdalommal jár, de utána egy elemi felismeréssel, hogy ebbe
már bele tudok kapaszkodni, mert átéltem! Átéltem, erre vágyom - és
nem adom kevesebbért az életem!"
Pál Feri

Hasonló esetem volt nekem is. Talán "JÓ KÉRDÉSNEK" nevezném.
Néha nagyon nehéz helyzetben tudunk kerülni és úgy gondolom, nem mindegy
hogyan reagálunk rá.
Kedves barátom egyszer levélben bejelentette, - külföldön él - hogy elvált.
No erre mit írjak, mondjak neki?
- Gratulálok!!!! - és mi van ha õ valahol sajnálja????
- Sajnálom??? - és mi van, ha õ valahol nagyon örül neki???
Szóval úgy éreztem, fel lett adva a magas labda. Nem tudtam mit írni neki,
pedig szerettem volna. Aztán egyszer csak bevillant a megoldás.
Ezt kérdeztem tõle: és Te hogyan éled ezt meg? És akkor kitört belõle a
"fájdalma" és az "öröme". Több oldalt írt. Azt vettem észre, hogy sokat
segítettem rajta ezzel a kérdéssel. Örültem neki, hogy nem kapkodtam el
a választ és mielõtt írtam volna rámeditáltam a témára.
Szeretettel, István (Bp.)

2012. június 29. 1:56 HIX AGYKONTROLL írta, >:
...
> A karma - karmikus = ok - okozat. Mi az, hogy karmikus engedély?
...
> Honnan tudod, hogy Zsuzsa epeköve nem gyógyítható, mert hiányzik a
> karmikus engedély?
...

Kedves István!

Bocsánat, hogy kérdés nélkül beleszólok.
Elõször a második mondat: nekem nem volt egyértelmû az eredeti
levélbõl sem, hogy azt írta volna, Zsuzsa epeköve nem gyógyítható.
Leírt egy lehetséges okot, de ugye a konkrét eset mindig konkrét eset,
nem igazak rá az általános vélemények.
"Mibõl gondolod, hogy _tudja_, hogy Zsuzsa epeköve nem gyógyítható?" :-)

A karmikus engedély alatt én értem azt, hogy a páciens a megértésnek
abban a fokában van már, amikor be tudja látni az oksági láncolatot,
megértette, hogy a probléma nem "csak úgy" történt vele, azért nem
mások, nem a körülmények a hibásak, hanem õ is benne van a buliban.
Amint megvan ez a megértés, és mellette ott van az a szándék, hogy "e
pillanattól kezdve másképp lesz, mert tudatosan másképp döntök és
vállalom annak a következményeit", akkor hihetetlen sebességgel
szokott megtörténni a gyógyulás.
Ki adja az engedélyt? Ha úgy tetszik, a páciens adja saját magának az
engedélyt, hogy gyógyuljon.
Szerintem.
Persze ha valaki ennél bonyolultabb és misztikusabb magyarázatot
ismer, lehet, hogy igaza van :-)

Szép napot!
Zoli

Sziasztok!
Most láttam egy videót, az elõadó azt mondja, hogy megerõsítõ
állítások helyett sokkal hasznosabb kérdéseket feltenni:
http://hix.hu/bDu4b-gazdagnok.hu
Mit szóltok hozzá?
Szeretettel: Hajni