> Kínlódva az angollal, mármint a a téren, hogy külön-külön kell
> megtanulni minden egyes szónál az írott formát, és az abból hol
> kitalálható hol nem, a kiejtett hangzást, fölmerült bennem a kérdés,
> hogy vajon miért van ez így? mitõl és hogyan alakult ez, miközben
> "más rendes nyelvek", képesek összhangban tartani a betûket is a
> kiejtésüket. Az angol miért nem? Nem vagyok egy nagy nyelvész és
> nyelvismerõ, lehet hogy van /sok?/ más olyan nyelv, ami szintén
> ilyen, de amik ismerõsek számomra ott nincs ez a rejtvényfejtõsdi.

  Ez egy érdekes kérdés. Igen, más nyelvek is vannak, amik szintén
ilyenek, nem is kevés. Többé-kevésbé a nyelvek igen nagy része.
  Az angolnál feltehetõen két körülmény játszott közre. Az egyik a nyelv
története: fejlõdésének elsõ, nagyobbik részében egy olyan nép
beszélte, ahol a hagyománytisztelet olyan fokot öltött, hogy egy
középkori merénylet emlékezetére az õrség ma is mindennap
olajlámpással kutatja át a parlament pincéjét, pedig villanyfényben
úszik az egész. A második korszakban viszont több ország hivatalos
nyelvévé vált, és elveszett a központi szabályozás lehetõsége. Az
Akadémiai brit megfelelõje most már mondhat akármit, megváltoztathatja
a szabályokat akárhogyan, az nem lesz érvényes az amerikaiakra,
ausztrálokra stb. (Hasonló bekövetkezett a spanyolban.
Spanyolországban kisebb helyesírási változásokat hajtottak végre, a
legismertebb közülük, hogy többé nem Don Quixote [Cervantes még így
írta], hanem Don Quijote. De Latin-Amerikára ez nem érvényes, ezért
továbbra is México, nem pedig Méjico. Ugyanaz a hang, másik betû.)
  A másik körülmény a nagy magánhangzócsúszás (Great Vowel Shift) néven
ismert kiejtési változás, aminek során az i-bõl áj lett, az é-bõl í,
az á-ból éj satöbbi. Hétszáz évvel ezelõtt a The New York Times nevét
úgy ejtették, hogy de neu jork tímsz. Ma dö nú jók tájmsz.

  Az biza csak hiedelem, hogy más rendes nyelvek képesek összhangban
tartani betût és kiejtést. Ki lehetne dolgozni egy mérési technikát
annak megállapítására, hogy egy nyelv helyesírása mennyire fonetikus.
Az lenne a módja, hogy felírjuk az ábécé összes betûjét, ékezetesekkel
és kettõs betvekkel együtt, és melléjük írjuk, hogy hányféle kiejtésük
van: gyakoriak, illetve ritkák. Például az angolban az A betût gyakran
ejtik svának, de az O-t tudtommal csak egyetlen szóban ejtik i-nek:
women. Aztán felírjuk a nyelv összes hangját, a
jelentésmegkülönböztetõ szupraszegmentálisokkal együtt, és melléjük
írjuk, hogy hányféleképpen lehet õket leírni, gyakran, illetve ritkán.
Például ugyancsak az angolban, G. B. Shaw szerint,
tizenháromféleképpen lehet leírni az s hangot, de mondjuk a psh (pshaw
ejtsd sá, istók zicsi) aránylag ritka.
  Ha mindezeket összeírjuk és kidolgozunk egy képletet a számmá
alakításukra, akkor ki fog derülni, hogy a különféle nyelvek a
fonetikusság különbözõ fokain állnak, és feltehetõen egy sem éri el az
abszolút fonetikus állapotot. Az eszperantó igen, egy betû egy fonéma,
kész, passz -- de nem jelöli a részleges hasonulást. Urambocsá olyan
szavak vannak benne, mint ekzameno, ami garantáltan hasonuláson fog
átmenni a kiejtésben. A horvát viszont jelöli a részleges hasonulást,
ami egyedülálló tulajdonsága: Iž + -ski = Iški. De nem jelöli a zenei
hangsúlyokat! Négyféle hangsúly ismeretes, de csak a nyelvészek
jelölik õket.
  Általában minél régebbi írásbelisége van egy nyelvnek, annál
valószínûbb, hogy nagyon agyafúrt helyesírást használ. Esetleges
nyelvi átalakulások nagyobb, helyesírási reformok kisebb eltérést
eredményezhetnek. A helyesírás ugyanis mindig egy adott nyelvi
állapotot rögzít. Összeül a morén nyelvi tanács és kialakít egy
egységes morén helyesírást. A nyugatmorén nyelvjárás szerint, hiszen
Morénia fõvárosa nyugaton van, az ottani nyelvjárásnak van tekintélye.
Aztán jön egy politikai változás, a kormány máshová költözik,
északmorén nyelvjárásterületre. A kormányt a nyelvi szempontok nem
érdeklik. Hamarosan az északmorén lesz a presztízsdialektus, de a
helyesírás természetesen a nyugatmorént követi. Ez súlyos nehézségeket
okoz a keletmoréneknek, akik a nyugatmorén helyesírással írt
északmorént már gyakorlatilag nem értik, ezért megkezdõdik egy
lassú helyesírási reform. Eközben azonban nemzeti értéket képviselõ
irodalmi alkotások születnek a politikailag alárendelt helyzetû és
egészen más nyelvjárású Dél-Moréniában...
  A helyesírásból, helyesírás és kiejtés viszonyából történelmi
folyamatok sokasága deríthetõ ki. Vegyünk egy írásrendszert.
Vizuálisan nagyon hasonlítani látszik az arabra: szintén jobbról balra
halad, s a betûformák is az arab betûkre emlékeztetnek. Ha kicsinyt
megvizsgáljuk az írásrendszert, több hasonlóságot is találunk, például
az egyik ékezet neve szukun, akárcsak az arabban, ugyanúgy néz ki
(karika felül), ugyanazt jelenti (magánhangzó hiányát). Másrészt
viszont határozottan eltér az arabtól abban, hogy következetesen jelöl
minden magánhangzót, éspedig a betû fölé vagy alá tett ékezetekkel.
Akárcsak a bráhmi írások. Látatlanban kijelenthetjük, hogy ezt az
írást erõs bráhmi és arab befolyás érte, mindkét kultúra hatott rá. És
tényleg: ez a tána írás, amivel a divehi nyelvet írják. A divehi
összes rokon nyelvét (legközelebbi rokona a szingaléz) bráhmi típusú
írással írják, viszont a maldívok muszlimok, tehát erõs arab
kulturális hatás alatt állnak.
  Saussure-i megfogalmazással: a helyesírás tanulmányozásában is meg
kell különböztetni a szinkrónikus és a diakrónikus felfogást. Ha azt
tekinted, hogy ma, 2012-ben az angol szavak írott és kiejtett alakját
külön meg kell tanulni, ellenben az albánban látszólag az egy betû,
egy fonéma elv érvényesül, az a szinkrónikus megközelítés. Ha elkezded
tanulmányozni, hogy a múltban hogyan fejlõdött ennek a két nyelvnek az
írásbelisége, az a diakrónikus. Teljesebb képet kapunk, ha mindkét
szempontból megnézzük a nyelveket.

  Az írott és kiejtett alak között igen nagy különbség van a következõ
nyelvekben, most csak felsorolásszerûen: francia, gael, svéd, norvég,
dán, izlandi, holland, orosz, ukrán, újgörög, no meg persze japán és
kínai, máltai. Ezekre mind igaz, ami az angolra, hogy túl sok szabályt
kell megtanulni, és azok alól túl sok a kivétel. Jómagam negyven-ötven
nyelven tudom elfogadhatóan felolvasni a leírt szöveget, de a
fentieknél, a francia kivételével, csak bukdácsolok. Kizárólag a nyelv
alapos ismeretével lehet megtudni például, hogy az oroszban hol van a
szóhangsúly, márpedig a hangsúlyos szótag magánhangzója egész más
(malakó, nem pedig mólaka vagy malóka, de ezt az írás nem jelöli).
  Nagyon fonetikusak viszont a következõ nyelvek írásrendszerei: walesi,
albán, olasz, spanyol, észt, finn, lett, litván, török, grönlandi,
maláj-indonéz, magyar, valamint a legtöbb szláv nyelv, India több nagy
nyelve, és a legtöbb nyelv azok közül, amik csak a huszadik században,
fõleg annak vége felé kaptak írásbeliséget, vagy még azóta sem. Ez
utóbbiakat maguk a beszélõk nem írják le, de a nyelvészek pontos
tudományos lejegyzéssel igen.
  Az persze, hogy egy nyelv "nagyon fonetikus", nem jelenti, hogy elég
leírni az ábécét, minden betû mellé egy hangot írni, ezt bemagolni, és
kész. Akad egypár további szabály, például a spanyolnál nem is kevés,
de igen logikusak, könnyen megtanulhatók, és ha tudjuk õket, onnantól
gyakorlatilag mindent helyesen fel tudunk olvasni spanyolul.
  Ugyanakkor a lista több nyelve máris kevésbé bizonyul fonetikusnak,
ha nem az írott szöveg felolvasásával, hanem a kiejtett szöveg
leírásával próbálkozunk. Bármilyen lassan és szépen artikulálva beszél
a tollbamondó, akár fonémákra is bonthatja a szót a kedvünkért,
magunktól akkor sem találhatjuk ki a helyes betût például a magyar j
hangra, különbözõ szavakban (ha nem tudunk magyarul). Vagy például a
csehben az i és y egyformán i hangot jelent, de az i betû lágyít, az y
meg nem. Felolvasni ezért pillekönnyû a cseh szöveget. De diktálásból
kitalálni, hogy adott helyre melyik kell, ha elõtte nem lágyított
mássalhangzó állt, nem lehet.
  Még hozzáteszem: az ilyen nyelvlistákban idõnként vannak
áthelyezõdések. Nem a nyelvek változnak (ilyen gyorsan), hanem az
ember tudása. Felületes ismerkedéssel a máltai helyesírás például
nagyon klassz fonetikus. Néhány trükkös betût kell megtanulni, és
kész. Kiegészítõ szabályok se igen vannak. Aha, csak a máltaiak az
egészet nem úgy ejtik...

Láng Attila D., író, Láng Krisztina †, http://lattilad.org