Harry és Esther repülővel 3 hetes szabadságra utazik
Ausztráliába, hogy megünnepeljék 40. házassági évfordulójukat.
Egyszer csak a hangszórón bejelentkezik a kapitány:
Hölgyeim és uraim, attól tartok, rossz híreket kell közölnöm.
Motorjaink leálltak, kényszerleszállást fogunk megkísérelni.
Szerencsére látok egy térképen nem szereplő szigetet
alattunk, talán képesek leszünk a tengerparton landolni.
Lehetséges azonban, hogy ott sosem találnak ránk
és életünk végéig azon a szigeten kell élnünk.
A személyzet ügyességének köszönhetően
a gép épségben leszáll a szigeten.
Egy órával később Harry a feleségéhez fordul és megkérdezi:
- Esther, befizettük már a Kol Nidré jótékonysági felajánlásunkat a 
hitközségnek?
- Nem, drágám - feleli az asszony.
Harry, még mindig a leszállás okozta sokk hatása alatt, tovább kérdez:
- Esther, befizettük a United Jewish Israel felhívásra tett felajánlásunkat?
- Oh, nem! Elfelejtettem feladni a csekket - mondja a feleség.
- Van még egy dolog, Esther. Eszedbe jutott
elküldeni az e havi csekket a Jewish Care felhívására?
- Bocsáss meg, Harry - kérlelte Esther.
- Olyan izgatott voltam az utazás miatt, hogy ezt sem küldtem el.
Harry erre a neje nyakába ugrik, és úgy öleli és csókolja,
mint még soha 40 év alatt. Esther elhúzódik és megkérdezi:
- Most miért csókoltál meg?
Harry válasza:
- Meg fognak találni bennünket.