Árpi 3. rész. A vége.
Nyár. Nyaralás. A budapestiek tudják, milyen érzés megszabadulni a
Rákóczi úton araszoló 7-es busz heringkonzerv-feelingjétõl, és a
metrón a lábadra lépõ "fokhagymát-reggeliztem-pálinkával"-típusú
emberektõl.
Ilyenkor az ember lazít, és néha ökörségeket csinál. Árpi persze, a
szokásosnál is nagyobbakat. Az volt a gond, nem volt autó (az ezeröcsi
ugye megreccsent elõzõ nyáron). Sebaj, nagypapi (Árpié) szívesen
odaadja az ezeréves Varnyút. Megy? Megy, csak nincs mûszakija, de
ha lejöttök érte Balatonra, vihetitek, a faluban, kertek alatt lehet vele
menni. Ez Árpinal soha nem volt akadály, úgyhogy irány a pályaudvar.
Reggel 8-ra volt megbeszélve a találka, annak ellenére, hogy a vonat
csak 1 órával késõbb indult. Azért kellett ilyen korán, mert
majd "Becserkészünk egy-két vadat, hogy ne legyen olyan unalmas az
út. Majd Árpi bácsi megtanít a fortélyokra." Megemlítettem, hogy
köszönöm, boldogulok egyedül is, de persze fölöslegesen. "Nyár van,
apám, érted? Ilyenkor nincs cicózás."
(Késõbb kiderült, hogy azért kellett korán kimenni, mert ment volna át
hozzá az aktuális barátnõje reggel...) Ez az indulás elõtti napon
történt, és ismerve Árpit, nem sok jóra számítottam másnap, de õ
megígérte, hogy kivételesen normális lesz. Persze én értem oda elõbb,
és vártam. Az járt a fejemben, hogy lehet, hogy mégsem lesz semmi
gond Árpival, tanult az elmúlt nyár hülyeségeibõl, és normális lesz
tényleg. Alapvetõen azért rendes gyerek, csak hát kicsit hülye. Na,
idáig jutottam Árpi tömjénezésével, amikor ezt hallom (reszelõs
hang): "Gyerünk Janó, meg tudod csinálni. Mondjad neki a ribogzisat."
Ez meg mi lehet? Odaballagok a
lépcsõhöz, ahonnan lelátni az aluljáróhoz (a fedetlenhez, a Déli elõtt),
és mit látok? Természetesen Árpit, ahogy röhög, két torzonborz fickót,
és elég szép tömeget körülöttük. (Árpi a vonaton mesélte el, hogy a
nagypapának szánt pálinkába fogadott két szerencsétlen csövessel,
hogy nem tudjak elmondani három egymás utáni nõnek, hogy "Pici,
parányi dezoxiribonukleinsav-darabka vagyok, de te hívhatsz génnek.")..
Amikor odaértem, ezt láttam: Árpi röhög, az egyik torzonborz odalép
egy középkorú nõhöz, és elkezdi, hogy "Kicsi ribogzi vagyok, hívjá' g-
nek". A nõn látszik, hogy egy szót sem ért az egészbõl, és riadt
szemekkel keresi a menekülés útját. A csöves áll elõtte, és néz Árpira,
hogy jól csinálta-e.
De õ kegyetlen, és int, hogy nem jó, gyerünk a következõhöz. Közben
persze röhög, az idiótája. Ezen elmulatott volna egy darabig, ha nem
cibálom el onnan. A csöveseknek odaadta a pálinkát, és mentünk
jegyet venni. Jó nagy a sor, várhatunk. Azaz várhatnánk, ha Árpi nem
lenne Árpi.
Elõvesz egy papírlapot, és átcsörtet a tömegen: "Elnézést, szabad
lesz. Itt dolgozom. Köszönöm.", és odafurakszik a
pénztárhoz. "Csókolom, Marika, meghoztam az új kérdõívet, tessék
kitölteni, viszem fel az irodába.", ordítja, hogy mindenki hallja, majd
suttogva: "Két diákot kérek, Kiliánig." A pénztáros néz rá nagy
szemmel, és kiszól jó hangosan:
"Hova kéri a két diákot?". Árpi próbál úgy nézni, mint Garfield, amikor
megeszi Jon kajáját, és mosolyogva magyaráz a tömegnek: "Ez a
Marika, milyen vicces asszony!" "Kiliánig" suttogja. Az emberek
röhögnek, mert mindenki hallotta a pénztárost, de úgy látszik, jó
kedvük van, mert nem verik meg. Megúsztuk. A vonaton nem sok
minden történt, attól eltekintve, hogy Árpi szóba elegyedett egy
öregasszonnyal, akirõl kiderült, hogy most megy vissza a falujába,
ahonnan 74 évig ki sem mozdult. "Nem tetszett soha vonaton
ülni?" "Nem, a menyem hozott fel Pestre kocsival."
Árpinak majdnem sikerült rádumálnia, hogy húzza meg a vészféket,
mert õ rosszul van. Szerencsére az utasok nem engedték.
Megérkeztünk. Árpi elsõ dolga volt (az elfogyasztott jelentõs
sörmennyiség hatására), hogy teli torokból elkezdett ordítani kifelé a
vonatablakból:
"Megjöttünk, reszkess Balaton!". Két rendõr sétált a peronon, akik erre
rögtön megfordultak, és méregették Árpit. Szerencsére az egyikük
rádiója megszólalt, és elsiettek. Pechemre Árpi meg utánuk kiabált:
"Megijedtetek, mi?" (Reméltem, hogy már nem hallják, de mint késõbb
megtudtuk, hallották.) Szóltam Árpinak, hogy kéne szerezni egy üveg
pálinkát a nagyapjának, ha mar megígérte cserébe a kocsiért, mert a
miénk ottmaradt a csöveseknél. Árpi szerint nem jó a bolti pálinka, mert
az öreg csak házit iszik, de nem baj, mert egy ismerõse otthon csinál
pálinkát, majd tõle szerzünk. Elmentünk hozzá, de kiderült, hogy nincs
pálinka, ellenben kaptunk egy üveg 96%-os etilalkoholt.
"Nem baj" mondta Árpi "majd rakunk bele fûszert, és olyan lesz, mint a
vodka, nagyfater úgysem tudja, mi az." Na, ennek fényében vettünk
egy zacskó sót, és beleszórtunk egy csomót az alkoholba. Árpi egy
kicsit leöntött belõle, és felengedte vízzel, hogy mégse legyen olyan
erõs. (Egy liter alkoholba két ujjnyi vizet.) Elmentünk a
nagyszülõkhöz. "Árpikááám!" puszi-puszi, elõkerül a "vodka". Na,
nagyfater, ilyet még nem ittál, ez szibériai vodka, az elvtársaktól
hozattam külön neked." "Há', dehogynem ittam én mán, Árpikám."
Hoppá! Most mi lesz? "Ööö, nagyfater, óvatosan, mert ez nagyon erõs,
ez nem sima vodka." "Ugyan, Árpikám, egy vodka nem lehet olyan erõs,
mint az én házi szilvám.", és meghúzta az üveget. Én készülök rá, hogy
kiugrik a szeme, és kiköpi a protkót, de õ csak megrázza a
fejét. "Hinnye, a keservit, ennek aztán van huzatja." mondja, és még
egyet kortyol! Kimegy pohárért, hogy igyunk mi is a megérkezésre. Én
próbálok tiltakozni, de Árpi szerint innunk kell, mert különben
megsértõdik, és nincs autó. Visszajön az öreg, tölt, egészségünkre.
Én bedöntöm a számba, de nem nyelem le (nem vészes, csak mintha
olvadt acéllal öblögetnék). Árpi lenyeli hõsiesen. Elvörösödik, könnybe
lábad a szeme, de próbálja tartani magát. Amikor a nagyapja újat tölt,
én kiköpöm az egészet a hervadozó szobapálma cserepébe, annak
már úgyis annyi-alapon.
Újabb kör után Árpi már csak párás szemekkel néz maga elé.. Tõlem a
szerencsétlen pálma újabb adagot kap. Próbálom felhozni az autó-
témát, de a nagypapi újabb kört tölt. Árpi matt részeg, én pedig nem
tudom kiköpni, mert a nagyapja engem néz. "Aztán, fiam, te hova
valósi vagy?"
"Hmhhmmhhm." mondom. Árpi megmenti a helyzetet, mert elereszt egy
olyan böfögést, hogy a nagyapja õsz haja megrebben, és a kutya
elkezd vonyítani az udvaron. "Ez derék volt, Árpikám! Látom, szereted
a jófajta italt."
[...folyt. kov. a sorlimit miatt...]
|
