Osz van. A szobaba bekandikal a nap lagyan simogato meleg sugara,
hogy meg egyszer utoljara melegseggel toltse el a szomoru sziveket. Az
ablak nyitva. A langyos oszi szello meglebbenti a fuggonyt, vegigsiklik
az asztalon, magaval sodorva az apro odavetett cetliket, majd melyen
beletur jegyzeteim lomha lapjai koze. A kellemes oszi levegoben azonban
megis ott bujkal a feszultseg...
O van itt... Ott ul velem szembe, melyen belesuppedve kedvenc
karosszekembe. De regen voltunk egyutt... Hogy hianyzott mar...
Hianyzott forro olelese, harmatos csokja, hianyzott az a magavalragado
pajkos pillantasa, amit csak egy igazi macska tud olyan balyosan
odavetni, hogy a boldogsagtol elszorul a szivem...
Gyonyoru szoke hajaval finoman jatszadozik a szobaba betevedt langyos
fuvallat. Elragadoan csodalatos, csillogo szemeibol megis fajdalom sugarzik.
Maskor csilingelo szavai, apro olomgolyokkent gordulnek ki barsonyos
ajkai kozul, s hangos koppanassal erik el a marvany padlot...
Erzem rajta, mar eldontotte, hogy menni szeretne... Tudja, hogy ezt
akarja csak a szive meg nem engedi... es en nem akarom elengedni...
Egyszeruen szerelmes vagyok bele... meg mindig... Tudom, csak a sziveben
megbujo erzelmekre tamaszkodhatok... Nem szabad hibaznom, mert akkor
mindennek vege...
- Gyere ide egy picit... - probalom kerlelni a tolem telheto legfinomabban.
Lassan - mint akinek vallait tonnas teher nyomja - felemelkedik a puha
karosszekbol, s odalep hozzam. Finoman megfogom csontos kezet, mely most is
mint mindig, oly hideg akar a jegcsap... Megis... szamomra ez a ket kez, a
legcsodalatosabb a vilagon... Lassan magamhoz huzom, hogy arcom melegevel
tolthessem fel. Szinte vagyom ra, hogy jegideg ujjai, forro tuzes homlokomhoz
erjenek. Karjaim dereka kore kulcsolodnak, o finoman bele tur hajamba, s
ahogy huvos ujjai csiklandva vegigszaladnak ajkam szelein borzongas fut vegig
rajtam. Nem akarom elvesziteni...
Lassan kozelebb huzom, annyira, hogy kenytelen legyen leulni mellem az
agy szelere. Labait finoman az olembe huzom, hogy meg kozelebb lehessunk
egymashoz... akarcsak reg... A letezo legfinomabban probalok hozza erni,
mert tudom, ha egy picit is eroszakosabb vagyok, az mindent tonkre tehet.
Egyik kezemmel lassan, melegedo kezeit szorongatom, masikkal atolelem,
lagyan magamhoz huzom, s egy csokot lehelek arcara. Keze vegigsimitja
homlokom, s a tarkomra fonodik. Ahogy finoman csokolgatom, lassan egyre
kozelebb erek ajkahoz. erzem, most minden eldolhet... Kezem a nyakara teved,
lassan behunyom a szemem,s varom, hogy ajkaink szerelmes vagyban fonodjanak
eggye amikor... egyszer csak minden eltunik...
Kaba, ures, zavaros fejjel nyitom ki a szemem, szemkozt a hofeher fal
tatong, s en a takaromat szoritom magamhoz. Egyszer csak belem nyilal
a felismeres... - Nem... hullik ki szambol egy fajdalommal teli sohaj,
amikor raeszmelek, hogy az egesz csak alom volt. Napok ota mindig ugyan
az az alom... arrol az iszonyatos delutanrol... amikor szakitottunk...
|
Ujra en, de szokas szerint nincs idom, igy csak par versiket kaptok:
William Blake:Nem jobb gyo:nyo:rre kelni fel Hopehely
Nem jobb gyo:nyo:rre kelni fel, Bolyongtam egy te'li havas reggelem.
Mint uzni ejen at ? Kertem a hopehelyt - jatsszek velem;
S nappal az ifju, he'v gyonyor O jatszott, s egy vizcsepp maradt a
Tan szegyellne magat ? helyen,
- Gazember ! - kialtott utanam a te'l.
A kor s a ko'r mustralja csak
A kertet ejen at;
Amig hevit ifju erod, ^----- Idojarasjelentes helyett
nappal tarold a fa't.
^---- Norbi mit szolsz hozza ? :))))
O^si Igazsag Ha maris leteped
Uzd el csak a papi homalyt, <----- RE ? Ha maris leteped s meg bimbos
Uzd el a nasz-ravatalt, | a perc,
Uzd el csak a vesztohelyet, | megbanod, keseru konnyeket ejtsz;
S eluztel vele minden bajt. | S ha erett a perc, de szokni
| hagyod,
"orok dilemma"---------|--> El nem apasztod a konny-patakot.
|
\ /
Valasz egy lelkesznek V
"Miert nem okulsz s elsz beken, mint a birka?"
"Nehogy kegyelmed gyapjamat lenyirja!"
O^ru:lt - mondtak
"Orult" - mondtak enram, s rad, hogy:"Hulye". <----- :)))
Vajon rad vagy ram irigyebbek-e ?
Udv.: St. John
|