> Az 54 között jócskán vannak belsõ keletkezésû, vagy teljesen
> magyarnak érzett szavak, a 7 mindegyikén -- talán a <fajansz>
> kivételével -- érzik azonban az idegenség (delizsánsz, fajansz,
> nüánsz, pasziánsz, reneszánsz, sánsz, szeánsz, transz).

  Én a phaillance-on is érzem az idegenszerûséget, lerí róla, hogy
fransziáül van.
  Tetszik az érvelésed a két végzõdés "magyarságáról", Tamás, érzésem
szerint a licenc/sz kérdésének megítélésében ha nem is perdöntõ, de
iránymutató lehet. Kérdés persze, hogy más idegen szavak helyes
alakját is segít-e eldönteni ez a módszer.
  Hamarjában egy ilyen szót tudok mondani, az imázst, amit a franciából
vettünk át, de mivel az angolok ugyanezt tették, a francia nyelvrõl
még nem hallott tudatlanok szájából állandóan imidzs formában
hallható. Érdemes lenne megnézni az -ázs és az -idzs végzõdések
gyakoriságát; biztos vagyok benne, hogy az elõbbi fog nyerni, ha nem
is színmagyar vagy magyarnak érzett és idegenszerû szavak, hanem kissé
idegenszerû és nagyon idegenes szavak szembeállításával -- már ha
egyáltalán van -idzs végû szó a magyarban, amely még a szenvidzset is
szendvicsnek ejti. (A plázs, masszázs, montázs, kollázs szavakat a
delizsánsszal és a reneszánsszal azonos "magyarsági fokúnak" érzem,
viszont a Balázs, a darázs és a garázs tökéletesen megmagyarosodott
szóalakok, eredeti Balage, d'arage stb. eredetük feledésbe ment.)
  Az analógia meglehetõsen jó: a licencet egyértelmûen a németbõl, az
imázst egyértelmûen a franciából vettük át, és mindkét nyelvben úgy
ejtették a kérdéses szót, ahogyan itt leírom õket. De mindkettõnek
vannak alakjai más nyelvekben is, amelyek hatnak a mai magyar
kiejtésre, így keletkeznek az alternatívák.

  Óvatosnak kell lenni azonban, mert például ha azt szeretnénk tudni,
miképpen írassék a -nsz elõtti magánhangzó, vagyis a francia -ance
végzõdést a-val vagy á-val vesszük-e át, akkor bizonytalan eredmény
születhet. Bevallom, én a mutattad nüánsz szóalakot kissé ákádémikusan
á-zónak érzem, mert én kizárólag a-val ejtem. Többségi alapon azonban
a nüánsz lenne helyes. Ugyanakkor ha a delizsánsszal kapcsolatban
merülne föl a kérdés, akkor a többségi elv az én megítélésemet
igazolná, mert ennek is van delizsansz alakja, amit viszont
franciáskodónak, affektáltnak érzek.

Láng Attila D., író (http://lattilad.org)
>Hyperion – újabb ûrkatasztrófáról (az Urania folytatása, elõkészületben)
GEZAROL = Túl sok poloskairtót használ.

A feliratkozás érvényesítéséhez kattintson alábbi url-re
http://szakdolgozat.lx.hu/sub/1d7d75ac46
vagy küldje vissza változatlan formában ezt a a levelet a feladónak.

Felirakozási kérelmét 1 héten belül töröljük, ha nem erõsíti meg a jelentekezés
ét.

Üdvözlettel:
A szakdolgozat üzemeltetõi




---
Az LX webes verzióját a www.lx.hu címen érheti el. Ennek használatához
szüksége van egy felhasználói névre és egy jelszóra.
felhasználói neve az email címe: 
jelszava: 75596

On Sunday 08 February 2004 13:07, Racsko' Tama's wrote:
>   Én a logikát fordítva érintettem, hogy nem érdemes túlzottan hozzá
> ragaszkodni.

Valahogy be kellett vezessem a szovegemet:-)

>   Ugyanakkor talán érdemes lenne a gondolatmenetedet továbbvinni: nem
> értek ugyan az anyagszerkezettanhoz, de úgy vélem, hogy a nem
> rozsdamentes acél is lehet rozsdamentes, ha felületkezeljük. Így a
> "rozsdamentes acél" önmagában nem szilárdabb fogalom, mint a
> "rozsdamentes acélcsõ". Csak megszoktuk, és már nem vesszük észre, hogy
> egy jelentésszûkülés áll mögötte.

Lehet hogy tenyleg csak megszokasbol erzem igy, de attol ugy gondolom hogy 
a rozsdamentes acel akkor is rozsdamentes kell legyen ha kettevagjuk, 
hiszen nem vesziti el az anyagi minoseget, nem valtoztattuk azt a lenyegi 
elemet amire vonatkozik a rozsdamentesseg. Viszont ha egy rozsdamentes 
acelformat (csovet, lapot) vagunk kette, akkor elfogadhatobb ha 
megrozsdazik, mivel megvaltoztattuk a format, tehat azt az elemet amit 
jellemez a rozsdamentesseg.

De ez igy valoban eleg eroltetettnek tunik...

-- 
Udv, Sandor