> > Es ha a baratom _altalaban_ ilyen megsertodos, meg erzekeny a
kritikara,
> > akkor eljon-e valaha az a pillanat, ami alkalmas lesz arra, hogy en
> > oszinten elmondhassam a velemenyemet? Nem inkabb neki kellene belatnia,
> > hogy maskent kene hozzaallnia az ilyen dolgokhoz, ahelyett, hogy engem
(a
> > baratjat) mellebeszelesre vagy esetleg hazugsagra kenyszerit? Szerintem
> >ez az erzekenykedes egyszeruen azt tukrozi, hogy a barat keptelen a
> > valosaggal/igazsaggal szembenezni, en viszont nem szeretem az ilyesmit,
es
> > nem is akarok reszt venni ilyesfele szanalmas jatszmakban.
>Ez ugye egy elvi kerdes csak?

Kedves Gazso!
Nem igazan ertem, mit ertesz azon, hogy elvi kerdes.... Azt, hogy koltoi, 
azaz hogy csak _elviekben_, elmeletben felteheto es megvalaszolhato? Vagy 
hogy elvbol fakado? De akkor miert "csak"?
Ugyhogy most nem is tudok valaszolni; legyszi fogalmazd meg pontosabban a 
kerdesedet. (tudod, a gyengebbek kedveert :-))
Koszi,
Moni

 irta:

> Ha nem talaltam volna mar meg az en kedvesemet, bizisten randit kernek
> toled! ;-))))
> (vagy azt a fiuk szoktak a lanyoktol...? :-) )

En az emancipacio hive vagyok (ezen a teren kulonosen ;-)))

> elmondasod szerint te pont azert valasztottad a festmenyt, 
> mint estleges vita targyat ket barat kozott, mert hogy ebben 
> az esetben, mivel nem objektiv tenyekrol
> van szo, nem lehet eldonteni, kinek van igaza. Hat eppen az az! En azt
> hiszem, hogy pont ezert nem is kell eldonteni es a fenti mondatokat
> mondanam a baratomnak. Es me'g csak megsertodni sincs joga vagy
> hogyismondjam, nincs miert, hiszen izlesrol nem lehet vitatkozni.
> Egyszeruen el kell intenzi annyival, hogy "bocsi, de en 
> maskepp latom, ez van...".

Ebben teljesen egyetertunk!

> >A gondolat masik oldala viszont, hogy ha tudom, hogy nem tudok vele
> >hasznalni a jelen pillanatban, akkor jobb nem hasznalni. Egyetertesz
> >ezzel? Vegul is ez a mondandom veleje :-)
> 
> Es ha a baratom _altalaban_ ilyen megsertodos, meg erzekeny a 
> kritikara, akkor eljon-e valaha az a pillanat, ami alkalmas lesz
> arra, hogy en oszinten elmondhassam a velemenyemet? Nem inkabb neki 
> kellene belatnia, hogy maskent kene hozzaallnia az ilyen dolgokhoz, 
> ahelyett, hogy engem (a baratjat) mellebeszelesre vagy esetleg 
> hazugsagra kenyszerit?

A peldamban igyekeztem erzekeltetni, hogy baratunk csak ezen a teruleten
erzeke
ny, egyebkent altalaban kepes elfogadni a kritikat.
A "kenyszeriteshez" egy megjegyzes: szerintem senki senkit nem tud
kenyszeriten
i. Kenyszeriteni csak a sajat felelmeink, korlataink, vagyaink tudnak. Kulso
ha
tasok, szemelyek csakis ezeket felhasznalva kepesek minket manipulalni.

> Szerintem ez az erzekenykedes egyszeruen azt tukrozi, hogy a barat
> keptelen a valosaggal/igazsaggal szembenezni, en viszont nem szeretem 
> az ilyesmit, es nem is akarok reszt venni ilyesfele szanalmas
jatszmakban.

Ha az illeto altalaban ilyen, akkor egyetertek, en sem lennek kepes komoly
bara
tsagot kiepiteni vele.
Meg egy megjegyzes: tobbe-kevesbe mindannyian keptelenek vagyunk a
valosaggal/i
gazsaggal szembenezni. En legalabbis meg nem talalkoztam olyan emberrel
(magama
t is beleertve), aki erre teljesen, maradektalanul kepes lett volna. Es
masokba
n mindig konnyebb meglatni ezt a hibat, mint magunkban :-)
Peter

 irta:

> Onmagunkkal oszinten szembenezni, felvallalni 
> _minden_ tettunket es gondolatunkat onmagunk elott is 
> sokszor nehez. Ezert inkabb bemagyarazzuk magunknak, hogy a 
> szemelyisegunknek az a resze, amellyel nem 
> tudunk "kibekulni", nem is hozzank tartozik, kulonben is 
> csak lenyegtelen dolgok tartoznak oda, nem is erdemel 
> figyelmet. Ez a bemagyarazas legtobbszor tudat alatt megy 
> vegbe, es talan nehanyan eletuk vegeig nem tudatositjak, 
> hogy sose mertek teljes mertekben szembenezni onmagukkal.
> 
> Ha mar sikerult jol elhitetni magunkkal, hogy valoban azok 
> vagyunk, akiknek latni akarjuk magunkat, akkor jon be a 
> masokkal szembeni oszinteseg kerdese. Mivel 
> egyenisegunk "tabu reszet" mar elkulonitettuk, igy semmi 
> okunk ra, hogy a megmaradt reszeket ne osszuk meg az(ok)
> kal, aki(ke)t szeretunk; vagyis mi "oszintek" vagyunk, 
> mert "mindent" elmondunk a masiknak. Hogy a masik hogy 
> reagal, az kulon tema, de akarhogy is reagal, mindenkeppen 
> azt fogjuk eszrevenni, hogy nem jonnek ossze ugy a dolgok, 
> ahogy a kozosen szott almokban elkepzeltuk. Egyszeruen 
> zavar valami, valami olyan dolog, amit sokszor meg se 
> tudunk nevezni; igazabol csak azt erezzuk, hogy a lelki 
> egyensulyunk labilis, sose vagyunk *igazan* nyugodtak es 
> elegedettek. Kulonosen kinzo ez az erzes, ha azt 
> tapasztaljuk, hogy amugy minden rendben van korulottunk, 
> tehat *semmi okunk* az elegedetlensegre.

Nagyon jol megfogalmaztad! Azert annyit hozzatennek, hogy az utolso
mondatodban
 leirt allapotot szerintem gyakorlatilag soha nem tapasztaljuk. Ha
elegedetlene
k, nyugtalanok, boldogtalanok vagyunk, akkor szinte mindig talalunk erre
kulso 
okot, amivel meg tudjuk magyarazni. Akar olyat is, aminek a valosagban semmi
ko
ze a problemankhoz, de minket megnyugtat.
Peter